2018. január 30., kedd

Citromos piskóta






Húúúú, ez valami nagyon fincsi lett!!! Reggel valami édesre vágytam, de már minden tartalék édességet kiettem a mélyhűtőből, úgyhogy alkotnom kellett :) azokból a hozzávalókból, amiket itthon találtam...

Hozzávalók:

  • 3 púpos evőkanál zöldbanán liszt
  • 2 púpos evőkanál szezámmag liszt
  • 2 púpos evőkanál kókuszreszelék (megőröltem)
  • 4 tojás
  • csipet só
  • 4 evőkanál eritrit
  • 105 gr puha vaj
  • 1 egész citrom reszelt héja
  • fél citrom leve
  • csapott kiskanál szódabikarbóna
  • 1 púpos evőkanál nyílgyökér liszt
  • 3 púpos evőkanál sűrű kókusztejszín
  • (a kókusztejszín híg leve, ha nem elég piskótás a massza állaga)
A 15 cm-es forma


A sütőt melegítsük elő 180 fokra.
A tojásokat az eritrittel illett volna külön habosra kikeverni, de nagyon siettem, így csak mindent bedobáltam egy tálba és már kevertem is simára. Igazi piskóta-folyós lett az állaga és nyersen is döbbenetes volt az íze - meg is ettem néhány evőkanállal belőle :):):)
Két formába is öntöttem a tésztámból: egy 21 cm-be és egy 15 centiméteresbe. Az utóbbi új kis forma, ki kellett próbálnom, mert olyan szép hullámos a forma alja (látszik is az egyik képen). 
Magában is nagyon finom, de most félbevágtam a szeleteimet és lekvárral megkentem. Mennyei...
Az alkotói jegyzet

A nagyobb méretű piskóta




2018. január 25., csütörtök

A földimandula lisztről...



(fotó: magital.hu)
Ez az a paleoliszt fajta, amiről azt hittem, csak a nevével variálnak, hogy hangzatosabb legyen, de igazából manduláról van szó.
Hát nem! :)  Ez nem egy csonthéjas és nem is terem fán - nincs köze a valódi mandulához és dióhoz. Gumóit a földben kell keresni, és annak az íze édeskésen mandulás!
Néhány receptemben már én is használtam:

Szezámmaglisztes kenyér
Paleo zserbó
Chia magos paleo zsemle 
Almás pite


A paleocentrum oldalán találtam egy részletes leírást róla:

Mi is a földi mandula?

A földi mandula, más néven mandulapalka vagy tigrisdió neve félreértésre adhat okot, hiszen nincs köze a valódi mandulához vagy dióhoz, nem csonthéjas és nem is fán terem.  Talán roppanósabb, mint a mandula, de kevésbé karakteres ízű. (Latin neve: Cyperus esculentus L. sativus Az esculentus latin eredetű szó, jelentése: ehető.)

Származási helye Afrika északi , trópusi-szubtrópusi vidéke, de előfordulhat az Egyenlítőtől a hideg sarkvidékig bárhol . A termesztett mandulafű az arabok közvetítésével került Dél-Európa országaiba.

A földi mandula meglehetősen régi kultúrnövény, termesztése viszont az utóbbi évtizedekben, évszázadokban elég szűk földrajzi régióra szorítkozott. A fáraók idején kezdték termeszteni, a Nílus mentén, sőt, az egyiptomiak egyik legfontosabb terménye volt. Magas keményítő-, olaj (20-24%)- és fehérjetartalma(3-7%) révén igen tápláló, és szárazon évekig is eláll. Napjainkban édes-, kozmetikai- és növényolaj-iparági alapanyagként használják.

Legismertebb felhasználási módja Spanyolországban a legnépszerűbb, ez a földi mandulaital, azaz a horchata, amelynek receptjével nálunk is találkozhattok. Valenciában a neve chufa de Valencia, ami gyakorlatilag a tigrismogyoró "teje", és nem hiányozhat egy család hűtőszekrényéből sem.
Az ókori Egyiptomban lepényt sütöttek belőle. Ha a gumókat felaprítjuk vagy megőröljük, sütemények tésztájába is nagyon jól használható. Mindig visszaduzzasztva használjuk, mert a kemény gumócskákkal nehéz bánni!

A földi mandula ízletes, tápláló, egészséges rágcsálnivaló, kiváló ital- és sütemény-alapanyag, népszerű csemegévé válhat hazánkban is. Fogyasztható nyersen, pirítva vagy őrölve, lisztként is.

Hatása az emberi szervezetre:

Gluténmentessége és könnyű emészthetősége miatt lisztérzékenyek, roboráló diétán lévők, emésztőszervi és bélműködési zavarokkal küzdők is fogyaszthatják. Zsírszegényített jellege miatt a gyomor- és epebetegek egyik hasznos tápanyagforrása lehet, rosttartalma a cukorbetegek szervezetét is támogathatja. Gazdag B-vitaminokban, biotinban, tartalmaz E-vitamint, sok ásványi anyagot, melyek közül ki kell emelnünk magas vas- magnézium- foszfor és kalciumtartalmát. Fehérjetartalma magas és aminosav-összetétele is kiegyensúlyozott, hasznos kiegészítő fehérjeforrás illetve vegánoknak húspótló élelmiszer lehet. Kiemelkedő rutin tartalma az erek falának rugalmasságát és a szövetek megújulását segíthet támogatni. Magas élelmi rostjai között a cellulózok és pektinek egyaránt előfordulhatnak. A rostbevitel védi a bélflórát, kíméletesen tisztíthatja a bélrendszert, segítheti a gyomorürülést és mozgásra serkentheti a bélrendszeri simaizmokat, növelhetik a béltartalom mennyiségét, a belső nyomást a vastagbélben, ezáltal csökkenthető az ún. tranzitidő és enyhülhetnek a székrekedéses panaszok, melyek az egyik leggyakoribb civilizációs betegséghez tartoznak. A rostok mindemellett megkötik a méreganyagokat és segítenek kiválasztásukban.

Számos enzimet, fitohormont, flavonoidot, ami az érfalakat stabilizálja és a szöveteket, szerveket, sejteket védi a szabad gyökökkel szemben, úgy, mint az E vitamin.
30 gramm fedi a mindennapi táp és vitál anyag szükségletünket, ezért is hívják a túlélés növényének.

Étvágycsökkentő hatását sok fogyni vágyók értékeli, mivel telt érzést okozva segít az erőszakmentes, de egészséges lefogyásban.

2018. január 24., szerda

Nagyon finom szezámmaglisztes kenyér




Nagyon régen sütöttem kenyeret, viszont van itthon kacsazsír és azt kenyérre kenve jó enni, paradicsommal és hagymával, ezért hát nekiálltam tegnap éjjel kenyeret sütni :)
Állagra és ízre is nagyon jó lett! Az 5 gr földimandula és a 10 gr zöldbanánliszt helyett 15 gr mandulaliszt is mehet, de nekem az nem volt itthon...

Hozzávalók:

  • 3 egész tojás
  • 100 gr nagyon sűrű kókusztejszín
  • 1 kiskanál só (én csapott kiskanállal tettem, de az sztem nem volt elég...)
  • csapott kiskanál szódabikarbóna
  • fél kiskanál almaecet
  • 55 gr szezámmagliszt
  • 50 gr nyílgyökérliszt
  • 5 gr földimandula liszt
  • 10 gr zöldbanánliszt

A sütőt 190 fokra előmelegítjük.
A kókusztejszínt, tojásokat, sót, szódabikarbónát és az almaecetet nagyon alaposan kikeverjük, amíg a kókusztejszín-csomók el nem tűnnek és egységessé nem válik a krém. Akkor hozzáadjuk a lisztféléket és szintén csomómentesre keverjük. Gyakorlatilag egy sűrű krémet kapunk.
Én szilikonos őzgerincformába öntöttem a tésztát, majd 30 percig sütöttem. Szépen megemelkedett, átsült, de Gabesz szerint hagyhattam volna még benn, hogy megpiruljon a tészta, de féltem, hogy kiszárad, így inkább kivettem.
Kacsazsírral is és vajjal is nagyon finom!




2018. január 22., hétfő

Budapest Makery - a Főzz magadnak étterem




Gabeszom szülinapjára azt találtuk ki a lányokkal, hogy elmegyünk a Budapest Makery nevű étterembe, ahol a vacsit éttermi körülmények között, magadnak készíted el!!! Hallottam már főzőtanfolyamról, meg sütikészítő tanfolyamról is, de olyan helyről, ahol előre rendelt alapanyagokból, étteremben te megfőzöl, majd ott helyben el is fogyaszthatod a főztöd italozgatás közben, olyanról nem.
El kell mondjam, nagy élmény volt. Még úgy is, hogy egyébként itthon mi sokat és nagyon változatosan főzünk Gabesszal, de itt még újabb ízeket és elkészítési trükköket tanultunk, ráadásul a lánykáink is velünk együtt főztek, elfértünk, nagyokat nevettünk és sok új ízzel megismerkedtünk. Merthogy ahányan voltunk, annyi féle, fejenként két ételt készítettünk.

Amiket elkészítettünk:

Zsályás-pármai sonkás borjúszelet, vajtökkel
Makery saláta
Sushi
Pisztácia süti
Tiramisu
Tarhonyás-lecsós szűzérme
Szűzérme paradicsomos tésztaágyon
Csicseriborsó saláta

Ezek közül értelemszerűen az első kettő volt az én választásom, mert azokban nem volt sem liszt, sem cukor, sem semmi olyan, amit én kerülök :):):)
Az egész az úgy kezdődik, hogy az ember bejelentkezik, elmondja milyen ételeket szeretne majd készíteni és az adott időpontban, amikor ott megjelenik, fatálcán előkészítve hozzák a kiválasztott fogás alapanyagait. Adnak helyi kötényt, minden asztalnál sok edény, tányér és eszköz áll rendelkezésre, mindenkinek van egy főzőlapja, vannak sütők is azokhoz az ételekhez, amelyeket részben sütőben kell elkészíteni. A fűszerek, olajok a falra szerelt polcokon sorakoznak. Majd mindenki kap egy mini tabletet, amelyen nyomon követheti az elkészítés lépéseit. És megkezdődik a főzés. A pincérek tippekkel segítenek, ha kell.
Az étterem folyamatosan tele van, alig tudtam időpontot foglalni!
Megpróbálok idecsatolni egy fotókból összerakott kis videót, ízelítőül:


Paleo kelkáposzta főzelék





Minden hónapban eljön az az időszak, amikor megnő az étvágyam, és ilyenkor sietve elkészítek valami, könnyű, alacsony kalóriájú ételt, amelyből büntetlenül fogyaszthatok több tányérral is, mindenféle rossz érzés nélkül. Ezek az ételek leginkább levesek vagy főzelékek káposztából, hagyma félékből, répákból :)
Ez is egy ilyen főzelék, de azt el kell azért mondanom, hogy nagyon-nagyon finom!!!

Hozzávalók:

  • 1/2 fej kelkáposzta, minél apróbbra felkockázva (akkor könnyebb botmixerrel pürésíteni)
  • 2 közepes fej vöröshagyma, apróra kockázva
  • 1 gerezd zúzott fokhagyma
  • olívaolaj
  • majoranna
  • bors
  • adalékmentes ételízesítő
  • kapor
  • őrölt kömény
  • 2 púpos evőkanál sűrű kókusztejszín
  • (valamilyen magliszt sűrítéshez - én zöldbanán lisztet használtam)
A felkockázott kelkáposztát olajjal, sóval, borssal, a hagymákkal, a majorannával, köménnyel, ételízesítővel és annyi vízzel, ami ellepi, lefedve feltesszük főni. Nekem ez elég sokáig tartott, mert a káposztaféléket  én csak nagyon puhára főzve szeretem...
Amikor jónak találjuk a káposzta állagát, akkor adjuk hozzá a tejszínt, keverjük el, majd az egészet turmixoljuk össze. ha nem volt túl sok a víz, akkor a sűrűsége lehet, hogy liszt nélkül is megfelelő. Nekem egy kicsit több víz volt benne a kelleténél, és inkább krémlevesre emlékeztetett a dolog, így inkább egy kicsit besűrítettem a zöldbanán liszttel. Még egyszer ellenőrizzük elég fűszeres, sós e...
Pirított (paleo) kenyérrel, pogácsával nagyon finom. Én most grillezett kecskesajttal fogyasztottam.... Mennyei...


2018. január 18., csütörtök

Paleo tárkonyos hagyma krémleves paszternákkal




A múltkori Brokkoli-paszternák krémleves főzése utána még megmaradt két darab paszternák és fel akartam használni, még mielőtt kiszárad vagy megfonnyad, de mivel már napok óta fokhagyma krémlevesről álmodozom, jó ötletnek tűnt, ha a kettőt vegyítem és készítek egy hagyma krémlevest paszternákkal. Nagyon jó ötlet volt, a leves pedig nagyon-nagyon finom!!!

Hozzávalók:

  • 5 vöröshagyma, felkockázva
  • 6-8 gerezd zúzott fokhagyma
  • 2 paszternák (1 kisebb és 1 nagyobb méretűt használtam), apróra felkockázva
  • 3 púpos evőkanál sűrű kókusztejszín
  • tárkony
  • bors
  • adalékmentes ételízesítő
  • petrezselyem
  • víz
  • olívaolaj
  • 1 evőkanál hideg vaj

A vajat egy kis olívaolajjal felhevítjük és a hagymákat a paszternákkal együtt megpirítjuk és még mielőtt odaégne, felöntjük annyi vízzel, ami ellepi. Fűszerezzük a tárkonnyal, sóval, borssal, ételízesítővel és a petrezselyem zölddel, majd addig főzzük, amíg a zöldség és a hagyma teljesen meg nem fő. Akkor hozzáadjuk a kókusztejszínt és leturmixoljuk az egészet. Ellenőrizzük a fűszerezést és ha jónak találjuk, máris tálalhatjuk egy kis parmezánnal!

Nagyon főzünk :)

2018. január 17., szerda

Paradicsomos karfiol krémleves






Nagyon szeretem a leveseket, ráadásul habarás és lisztmentesen este is fogyaszthatóak, lelkiismeretfurdalás nélkül! Ugyan a többiek  Tárkonyos ragulevest vacsiztak (én azt a tejföl, a habarás és a nokedli miatt kihagytam), én ezt a paradicsomos karfiol levest nyomattam, három tányérral!!! :)

Hozzávalók:

  • 1 vöröshagyma, apróra felkockázva
  • 1 gerezd zúzott fokhagyma
  • 3 paradicsom, felszeletelve
  • 1 nem túl nagy karfiol, torzsa nélkül, rózsáira szedve
  • bors
  • bazsalikom
  • adalékmentes ételízesítő
  • 2 dl sűrű kókusztejszín
  • vaj és olívaolaj
A vaj és olívaolaj keverékén megfonnyasztjuk a hagymát (én az olívaolajat nem szoktam szűkösen mérni, hiszen egészséges is és egyébként is szükségünk van rá a zsírban oldódó vitaminok miatt!).
Amikor üvegesre párolódik, hozzáadjuk a karfiol is, sózzuk-borsozzuk és együtt pirítjuk 2-3 percig, majd felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje és 15 percig együtt főzzük.
Ekkor hozzáadjuk a paradicsomot, a bazsalikomot és az ételízesítőt is. Lefedve 10 percig főzzük, majd belekeverjük a kókusztejszínt, majd amint felforrt a leves, levesszük a tűzről és összeturmixoljuk. Még egyet forralunk rajta, ellenőrizzük megfelelő e a fűszerezés és már kész is!!!
Jó étvágyat!


2018. január 16., kedd

Paleo narancsos piskóta








A Narancsos kacsamellből jócskán maradt nem csak kacsazsír, de lekvár is, amit mi nem tartósítottunk, úgyhogy kénytelen voltam felhasználni és valami sütit kreálni belőle, hogy ne menjen tönkre a lekvár és legyen egy kis extra szénhidrát-tartalék a futóversenyre való felkészülésre. :)


Hozzávalók:
  • 5 tojás, szétválasztva
  • 5 púpos evőkanál zöldbanán liszt
  • 3 púpos evőkanál eritrit
  • 4 púpos evőkanál narancs lekvár
  • csipet só
  • csapott kiskanál szódabikarbóna
A sütőt melegítsük elő 170 fokra.
A tojásfehérjét a csipet sóval verjük kemény habbá (A fehérjéhez adott csipetnyi  vagy cseppnyi citromlé megnöveli a fehérjehab térfogatát)
A tojássárgáját a lekvárral és az eritrittel mixereljük egyenletes krémmé, majd adjuk hozzá a zöldbanán lisztet és végül óvatosan keverjük hozzá a kemény tojásfehérjét is.
Papírral bélelt tepsiben süssük 40-45 percig.



Nagyon jó állagú, félbevágható, tölthető piskóta, bármilyen krémes sütinek jó alap. A narancs nem igazán érződik ki rajta - azt gondolom bármilyen lekvárral elkészíthető...
Krémet most nem volt időm készíteni hozzá, így szilvalekvárral ettem. Mesés!!!


2018. január 15., hétfő

Brokkoli-paszternák krémleves




Szégyen ide, szégyen oda, én tegnap tudtam meg, hogy a paszternák és a petrezselyemgyökér nem egy és ugyanaz!!! Egymás mellé téve, természetesen látszik egy kis különbség, de sohasem láttam őket a boltban egymás mellett, így amikor paszternákot láttam azt gondoltam, kicsit koszosabb ennek a fehérrépának a külseje... Hát két külön dologról van szó:
A paszternák vagy más néven pasztinák (régebben édesgyökér) a petrezselyemgyökérhez hasonló megjelenésű zöldség, de sok tekintetben különbözik tőle. Először is, másmilyen az íze, legalább annyira emlékeztet krumplira vagy zellerre, mint petrezselyemre: édeskés, néha kesernyés. Ha nemcsak gyökerüket, de levélzetüket is összehasonlítjuk, a két növény már jelentős különbségeket mutat: a paszternák levelei kerekebbek, inkább zellerre emlékeztetnek.
Szóval, most paszternákkal főztem ( de csak azért, mert a boltban még azt hittem petrezselyemgyökeret vettem... a csomagoláson véletlenül olvastam el a nevét és akkor google-iztam ki)

Hozzávalók:


  • 1 kisebb brokkolifej, rózsáira szedve
  • víz
  • bors
  • szárított kakukkfű
  • szerecsendió
  • 1 darab babérlevél
  • 2 db paszternák, megtisztítva, felkarikázva
  • 1 hagyma, felkockázva
  • adalékmentes ételízesítő
  • 1 konzerv kókusztejszín (40 dkg)
A brokkolit, hagymát és paszternákot felöntöttem a kókusztejszínnel, és annyi vizet adtam csak hozzá, hogy ellepje a zöldségeket. Fűszereztem sóval, borssal, kakukkfűvel, szerecsendióval, hozzáadtam a babérlevelet és az ételízesítőt és addig  főztem lefedve, közepes hőfokon, amíg a zöldség meg nem puhult.
Amikor jónak találtam, botmixerrel krémesítettem, ellenőriztem elég fűszeres e és már kész is volt!

Különösen jól esett a meleg leves a kutyás séta után! -4 fokban róttuk a köröket a réten:


2018. január 14., vasárnap

Zöldbanánlisztes parmezán pogácsák




A vasárnapi egész délutános mega film-maratonhoz kellett sütnöm magamnak valami rágcsát, mert a többiek is eszegettek: pattogatott kukoricát, töltött pogácsát, kókuszgolyót... Nem volt egy diétás vasárnap 😀😀😀

Hozzávalók:

  • 8 púpos evőkanál zöldbanánliszt
  • 2 nagy evőkanál kókuszzsír (nem folyékony)
  • 3 púpos evőkanál parmezán
  • 1 tojás
  • 1 csapott kiskanál só
  • 1 kiskanál szódabikarbóna
  • pár csepp citromlé
  • 2 nagy evőkanál sűrű kókusztejszín
Mindent összekeverünk. Amennyiben száraznak találjuk a tésztát, adjunk a kókusztejszínből még a keverékhez, hogy formázható állaga legyen. 
180 fokon süssük, amíg megfelelőnek találjuk. Sütés során bebarnul és egy kicsit meg is repedezik a teteje.
Pástétommal mesés!

2018. január 13., szombat

A zöldbanán lisztről...





Sok újdonság jelent meg a natúr ás paleo boltokban, sok esetben csak kapkodom a fejem, hogy mi mire való, mi mivel társítható - földimandula liszt, zöldbanán liszt, banánrost, tápióka liszt, stb... A kínálat bőséges, Magyarországon igazán nem panaszkodhatunk - mindenki megtalálja azokat az alapanyagokat, amikre a speciális diétákhoz, étrendekhez szüksége van (cukorbeteg diéta, vércsoport diéta, Atkins diéta, tejcukor érzékeny diéta, paleo étrend). Nyugaton nem láttam ennyire változatos és minden igényt kielégítő termékpalettát!
Legutóbb zöldbanán lisztet vettem és ma dolgoztam vele először :) Kis krékereket készítettem belőle és nagyon finom!

zöld banánból készült liszttel tetszőlegesen helyettesíthetünk bármilyen lisztet, egyáltalán nincsen banán íze és egy olyan rezisztens keményítőt tartalmaz, amely szervezetünkben rostként viselkedik. Emiatt vércukorszintünket is a megfelelő értéken tartja és tovább érezhetjük magunkat tőle teltebbnek, jóllakottabbnak. És van még egy jó hír! Mivel a rezisztens keményítőt a test nem tudja teljesen elnyelni, ezért az ezzel készült ételekből kevesebb kalóriát nyerhetünk ki.
A banánhoz hasonlóan a banánlisztnek magas kálium- és magnézium tartalma van, amely szívünk aktivitásának, illetve az idegeinknek és az izomaktivitásunknak tesz jót. 

 A búzalisztes receptekkel összehasonlítva a banánlisztből csak háromnegyede kell az előírt mennyiségnek. Ami az ízét illeti, nagyon enyhén diós ízhatást produkál, emiatt smoothie-kba, zabkásákba, bébiételekbe és salátaöntetekbe is előszeretettel használják. Mindemellett a gluténérzékenyek is használhatják és minden receptben kicserélhetik a búzalisztet a banánlisztre.A banánliszt keményítőtípusa és -tartalma is hasznos. A hagyományos kenyérben, tésztafélékben és burgonyában található keményítő hamar feldolgozódik a vékonybélben és így glükózként kerül a vérbe.
A zöldbanán liszttel tetszőlegesen helyettesíthetők más lisztek.
A rezisztens keményítő viszont nem mind a vékonybélben emésztődik meg, így a cukor sokkal lassabban kerül a vérbe, emiatt az inzulinszint sem emelkedik túlzottan. Emiatt vércukorszintünk sem esik le étkezés után olyan gyorsan és emiatt kevésbé leszünk éhesek. Ennek következtében nemcsak az inzulinválaszunk lassul le, hanem fogyókúránkban is segíthet.
Természeténél fogva gluténmentes lisztféle, nagyon jól keverhető más maglisztekkel, gyökér és gumós növények lisztjeivel és ételek sűrítésére is megfelel!
(paleovital.hu)


A www.fitroyale.hu oldalán találtam néhány praktikus tanácsot a zöldbanán liszt használatához:
1. Használjuk önmagában vagy keverjük más maglisztekkel, őrleményekkel!
Ha nem akarjuk, hogy a zöldbanán lisztből készült tésztánk morzsálódjon vagy törékeny legyen, adjunk hozzá az elején egy kevés langyos vizet, majd az összegyúrás után hagyjuk állni egy negyed óráig.
3. A tökéletes állag elérése érdekében használhatunk áztatott chia magot, útifű maghéjat, kókuszzsírt, és több tojást a tésztakészítésnél.
4. A kelt tészta készítése gluténmentes lisztből mindig nagy kihívást jelent. Ha zöldbanán lisztből készítünk kelt tésztát, munkánkat megkönnyíti a gluténmentes sütőpor, az útifűmag héj, a szódabikarbónát, vagy néhány plusz tojásfehérje hozzáadása (lazítja a tésztát, de el is hagyható). Ha nem vagyunk rá érzékenyek, a legkézenfekvőbb megoldás kelt tészta készítésénél az élesztő használata.
5. Ha mégis túl szárazra sikerülnének a zöldbanán lisztből készülő süteményeink, a sütési idő második felében fedjük le fóliával a tepsit.
zöldbanán liszt két esetben nem fogyasztható: ha valaki allergiás a banánra vagy latex érzékeny, mivel pl. a nyírfa pollen keresztallergiát válthat ki.

Lenmag- és zöldbanánlisztes lapok






Még hetekkel ezelőtt vettem zöldbanán lisztet, de még eddig nem próbáltam ki.  Minthogy sem sütim, sem semmi egyéb reggelire valóm nem volt, készítettem egy sós kréker szerűséget, amire pástétomot vagy vajat lehet kenni. Nagyon finom lett az íze és az illata is!

Hozzávalók:

  • 60 g zöldbanán liszt
  • 60 g lenmag liszt
  • tengeri só
  • 1 kávéskanál szódabikarbóna
  • 1 kiskanál citromlé
  • 1 tojás
  • 2 púpos evőkanál sűrű kókusztejszín
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 2 evőkanál parmezán
  • (1-2 evőkanál víz, ha kell)


A hozzávalókat összekeverjük - egy könnyen összeálló, kicsit ragacsos messzát kapunk, amit viszont két sütőpapír között nagyon szépen ki lehet nyújtani.
A lehető legvékonyabbra nyújtjuk és nagyon éles késsel, vagy derelye vágóval szeleteljük fel a tésztát, majd  180 fokon süssük 18-20 percig.
A ropogós széle olyan, mint a ropi, a belső, picit vastagabb rész pástétommal isteni!!!

2018. január 11., csütörtök

Pestos pulykamell mozzarellával





Hasonló receptet készítettem sok-sok évvel ezelőtt, annyi eltéréssel, hogy akkor nem használtam hozzá pesto mártást. A szósszal együtt sokkal szaftosabb és finomabb lett a végeredmény! A lányok az egészet megették suli után, épp hogy az utolsó adagot le tudtam fotózni :)
Néha szoktam pestot készíteni, de azért sokkal egyszerűbb dolgom van, ha csak a polcról leemelem :):):)
Amennyiben nem lehet kapni, vagy a házi készítésűben valaki jobban bízik akkor egy csészényi adaghoz zöldségaprítóban daráljunk le 1 marék friss, zsenge bazsalikomot, 2-3 gerezd fokhagymát, 5 dkg pirított fenyőmagot, 8 dkg reszelt parmezánt, sót és 1 dl olívaolajat. Ennyi.

Hozzávalók:

  • 8 szelet pulykamell, kiklopfolva
  • szárnyas fűszerkeverék (adalékmentes)
  • 3-4 paradicsom, karikákra szeletelve (nekem három db volt itthon, épp hogy elég lett)
  • 2-3 csomag mozzarella (nekem csak kettő volt itthon, szebb és gazdagabb lett volna három csomaggal:)
  • vaj
  • 5-6 kiskanál zöld pesto

A húst szárnyas fűszerkeverékkel fűszerezzük, majd vajon, serpenyőben megsütjük és egy közepes méretű kivajazott tepsibe  lefektetjük őket egymás mellé.
A hússzeletek tetején szétkenjük a pesto mártást, arra helyezzük a paradicsom szeleteket és végül a mozzarella karikákat.
180 fokra felmelegített sütőben addig sütjük, amíg a sajt színt nem kap.



Gesztenyepüré torta a là Szurap Szilvia





Még egy, eredetileg hagyományos tortarecept, amit Szilvia paleosított!!!

Hozzávalók a piskótához:

  • 3 tojás
  • 6 dkg eritrit
  • 2,5 dkg cukrozatlan kakaópor
  • 6 dkg őrölt kókuszreszelék
Hozzávalók a gesztenyés krémhez:
  • 25 dkg (1 csomag) cukrozatlan, natúr gesztenyemassza
  • fél dl rum
  • 3 dl sűrű kókusztejszín, felverve
Hozzávalók a habtejszínhez:
  • 2,5 dkg por eritrit
  • 5 dl hideg, sűrű kókusztejszín


A piskótához kettéválasztjuk a tojásokat, a fehérjét kemény habbá verjük a cukorral, majd hozzákeverjük a tojássárgáját, végül beleforgatjuk a sütőporral és kakaóval elkevert őrölt kókuszt.
A masszát belesímítjuk egy sütőpapírral bélelt kb. 22 cm-es tortaformába és 160 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, ha kihűlt, kivágjuk a tortaformából.  Elmossuk a formát, ismét kibéleljük sütőpapírral és visszatesszük bele a piskótalapot.

A gesztenyés krémhez simára keverjük a gesztenyemasszát a rummal, beleforgatjuk a kemény habbá felvert kókusztejszínt. A krémet egyenletesen a kibélelt tortaformában lévő tortalapra töltjük, hűtőszekrénybe tesszük dermedni.

A tejszínhez összekeverjük a por eritritet és a kókusztejszínt, kemény habbá verjük és rákenjük a gesztenyekrémes rétegre. Hűtőbe tesszük dermedni.

Tetejét reszelt gesztenyemasszával vagy cukormentes csokival díszíthetjük.



2018. január 10., szerda

Aszaltfügés-fehérboros párolt káposzta






A hétvégéről megmaradt elég sok fehérkáposzta, és minthogy meg volt vágva, elkezdett fonnyadni. Sajnálok kaját kidobni, így azon kattogott az agyam, mit készítsek belőle. Egyszer étteremben ettem valami hasonlót, azt próbáltam rekonstruálni :) Nagyon finom!!! Csak ajánlani tudom, ha valami extra rostdús köretre vágyunk.


Hozzávalók:
  • Egy normál méretű fehérkáposzta negyede, lereszelve
  • 10 dkg aszalt füge (ez a fügekoszorú fele), apróra kockázva
  • 2 vöröshagyma, félbevágva, vékonyan felszeletelve
  • 3 dl száraz fehérbor
  • bors
  • gyömbérpor
  • 1 kiskanál citromlé


Elkészítés

A káposztát és a hagymát vékonyan felszeleteljük, az aszalt fügét apró kockákra vágjuk. Az olajon megdinszteljük a hagymát. Rádobjuk a káposztát, sózzuk, borsozzuk, kicsit átpirítjuk. Hozzáöntünk kb. fél dl pezsgőt, fűszerezzük a gyömbérrel, és pároljuk. Ha a levét elfőtte, a pezsgőből (vagy a fehérboról) pótoljuk. Ha az előírt mennyiség elfogy és még mindig szükség van pótolni, akkor válthatunk nyugodtan vízre. Amikor a káposzta puha, belekeverjük a kockázott fügét, és még kb. 10 percig főzzük. Citrommal kicsit savanykásra ízesítjük.

Nagyon finom paleo "békebeli" almás pite




Ma megdöbbenve vettem tudomásul, hogy a blog létrehozása óta 457(!!!) receptet készítettem el és tettem közzé! Ez hihetetlen... És ezek közül hányat több alkalommal is elkészítettem és hány olyan volt, amit nem is tettem fel a blogra, mert annyira nekem nem jött be... És ezt nagyrészt én ettem meg 😀😀😀 Az embernek egy ici-picit olyan végignézni a receptjein, mint amikor a gyerekei fotóit nézi az albumban: Istenem, de édesek és az enyémek :):):)
Édes ez a mostani recept is! Nem saját recept - még azt hiszem valamikor 2017 őszén vágtam ki a Blikk Nők Konyha újságból, és azóta vigyázgattam, hátha lesz majd rá alkalom, hogy elkészítsem. Hát ez az alkalom ma jött el! Alma is volt itthon, édesre is vágytam és kora reggel, amíg a család még szedelőzködött, gyorsan összeállítottam. Időben az almapucolás és a 60 perces sütés a macerás, de egyébként gyorsan összerakható.
Követtem volna a recept 100%-ban, de sajnos reggel vettem csak észre, hogy a mandulalisztből szinte kifogytam, csak 5 kanálnyi lett a 10 helyett, ezért én Földimandula lisztet tettem bele. A receptbe viszont az eredeti felálláshoz fogok ragaszkodni. Amit elrontottam - valószínűleg túl púpos kanállal tettem a lisztféléket, a tésztám jóval morzsálódósabb lett, mint az újság fotóján. Ettől az íze még elmondhatatlanul finom - mintha nagymamám konyhájában eszegetném a kis almás pitémet!!!!

Hozzávalók a tésztához:

  • 10 evőkanál mandulaliszt
  • 6 evőkanál kókuszliszt
  • 4 evőkanál eritrit
  • 1 evőkanál citromlé (én azért a fél citromot belenyomtam, ha már úgyis fel van vágva :))
  • 2 púpos evőkanál puha kókuszzsír
  • 3 tojássárgája
  • csipet só
Hozzávalók a töltelékhez:
  • 1,5 kg alma, megpucolva, lereszelve
  • 1 marék mazsola
  • fahéj tetszés szerint (az eredeti recept mézeskalács fűszerkeveréket ír, de én az almához csak a fahéjat szeretem)
  • 2 tojássárgája a kenéshez (az eredeti recept csak egyet ír, de a tészta szinte felszippantotta a tojássárgáját és alig tudtam így is lekenni...)
A lereszelt almát fahéjjal ízesítjük (adhatunk hozzá eritritet, ha nagyon édesen szeretjük) és állni hagyjuk.
A tésztához a hozzávalókat egy tálban összegyúrjuk, majd kb. 20 percre hűtőbe tesszük. 
A sütőt 150 fokra előmelegítjük.
Kinyomkodjuk az almát és kis lángon addig pároljuk, amíg az összes leve el nem főtt. Belekeverjük a mazsolát.
Kétfelé osztjuk a tésztát és kb fél centi vastagra nyomkodjuk (nekem elég száraz lett, ezért még egy kis olívaolajat is adtam hozzá), majd 15 perc alatt elősütjük.
A sütőből kivéve ráborítjuk a mazsolás almát, majd a maradék tésztát rátesszük. Én csak morzsoltam, mert mire erre a pontra jutottam, még jobban kiszáradt a tésztám. Valószínűleg ezért szívta a tojássárgáját is olyan nagyon :) Viszont szépen el lehetett lapítgatni. 
Sütőben 1 órán át sütjük.



Gránátalmás rukkola saláta



Először a Narancsos kacsamellhez készítettük el ezt a salátát és azóta már két este is összedobtam, mert annyira gyors, egyszerű és finom! Gondoltam megérdemli ez a saláta, hogy önállóan is megjelenjen a blogon a zöldségételek között :)

A salátához:
  • 1-1 marék mandula és tökmag
  • 1 csomag rukkola és vegyes zöld saláta
  • 1 narancs
  • 1 gránátalma
Az öntethez:
  • 1/2 narancs kifacsart leve
  • 1 csipet só
  • 1 csipet bors
  • 3-4 ek olívaolaj

 A salátához egy száraz serpenyőben lepirítjuk a mandulát és a tökmagot, ezek majd a salátára fognak kerülni. A rukkolát egy nagy tálba szórjuk, a narancsot meghámozzuk, lehártyázzuk majd cikkekre vágva a salátához adjuk, a gránátalma kiütögetett magjaival és a lepirított magokkal együtt.
  A dresszinghez egy kis üvegben összerázzuk a hozzávalókat (olívaolaj, narancslé, só, bors), majd a salátára locsoljuk. 
Jó étvágyat! 

2018. január 9., kedd

Mandulás kávétorta a là Szurap Szilvia






Szilvia barátnőm készítette ezt a fincsi tortát, de meg kellett osztanom. Annyira szeretem a precizitását és kreativitását - ezt a tortát egy hagyományos receptről "paleosította".

Hozzávalók a 22 cm piskótához:

  • 6 tojás
  • 12 dkg eritrit
  • fél csomag sütőpor
  • 17 dkg mandulaliszt
A masszát egy sütőpapírral bélelt formába öntjük és 160 fokon készre sütjük kb. 30 perc alatt. Ha kihűlt , vágjuk félbe.

Hozzávalók a krémhez:

  • 4 tojás sárgája
  • 1 doboz (4 dl) kókusztejszín
  • 1 evőkanál vanília esszencia
  • 15 dkg xilit
  • 5 dkg vaj
  • 3 evőkanál őrölt zabpehely
  • 1 dl presszókávé

Alacsony fokozaton lassan felforraljuk a kókusztejszínt a vaníliával. Közben kikeverjuk a 4 tojássárgáját a xilittel, amikor jó habossá válik, hozzákeverjük az őrölt zabpelyhet. Ehhez a tojásos egyveleghez hozzáadunk kb. 1 dl presszókávét és ezt fokozatosan adagoljuk az alacsony hőfokon főzött kókusztejszínhez. Amikor pudingszerűvé válik, akkor kikapcsoljuk a főzőlapot és a krémhez adjuk a vajat, ami kevergetés mellett szépen elolvad a krémben.

Egy rétegben betöltjük a tortát úgy, hogy a krémből a tetejére és az oldalára is jusson. Az oldalát és a tetejét szeletelt mandulával borítjuk, majd legalább egy órára hűtőbe tesszük.





2018. január 6., szombat

Paleo narancsos kacsamell








Ez elmúlt pár hónapban Gabesz többször is készített nekem Fokhagymás-rozmaringos kacsamellett, de arra gondoltam, szívesen kipróbálnék valami új ízt a kacsához. Mivel sok narancs van itthon, egyértelművé vált, mivel kell kreatívkodnunk. A recept nem a mi érdemünk ugyan, de Gabeszom melózott vele rendesen :) Fördős Zé oldalán találtam ezt a tuti receptet, annyi eltéréssel, hogy mi nem kacsacombot, hanem kacsamellet használtunk, de egyébként lépésről-lépésre követtük az utasításait és el kell mondjam, hogy MENNYEI lett!!! Még Trixinek is ízlett, aki minden szökőévben dícsér meg egy kaját és elmondhatatlanul válogatós!


A konfitált kacsához:
  • 4 kacsamell (Lidl-ben szoktuk venni)
  • só, bors
  • jó sok kacsazsír (mi a Metroban vettük, 25 dkg kis dobozokban és ehhez a mennyiséghez 2 doboznyit használtunk fel, vagyis fél kilót)
  • 6 gerezd fokhagyma
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 ág friss vagy 1 tk szárított rozmaring
A mázhoz:
  • 1 narancs kifacsart leve
  • 2 tk narancslekvár (házi recept ITT)
  • 1 tk szójaszósz
  • 1 tk balzsamecet
  • só, bors
A salátához:
  • 1-1 marék mandula és tökmag
  • 1 csomag rukkola és vegyes zöld saláta
  • 1 narancs
  • 1 gránátalma
Az öntethez:
  • 1 narancs kifacsart leve
  • 1 csipet só
  • 1 csipet bors
  • 3-4 ek olívaolaj

1. A kacsacombok mindkét oldalát alaposan sózzuk, borsozzuk és egy tepsibe fektetjük őket, szorosan egymás mellé. Megolvasztjuk a kacsazsírt (kb. 100 fokra kell hevíteni) és annyit öntünk a combokra, hogy teljesen ellepje őket. Hozzádobjuk a fokhagymákat egészben és a felezett vöröshagymát, több ág rozmaringgal fűszerezzük. Majd mehet is a sütőbe, 90 fokon 3,5 órán át sütjük

2. Elkészítjük a mázat, amihez a narancs levét összeforraljuk a narancslekvárral, szójaszósszal, balzsamecettel, kevés sóval és borssal. 



3. Ha letelt a 3,5 óra, kiszedjük a combokat a zsírból és egy sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, megsózzuk még egyszer, majd alaposan lekenjük őket a narancsos mázzal. 

4. 200 fokos sütőben addig sütjük, amíg szépen megpirulnak.

5. A salátához egy száraz serpenyőben lepirítjuk a mandulát és a tökmagot, ezek majd a salátára fognak kerülni. A rukkolát egy nagy tálba szórjuk, a narancsot meghámozzuk, lehártyázzuk majd cikkekre vágva a salátához adjuk, a gránátalma kiütögetett magjaival és a lepirított magokkal együtt.
6.  A dresszinghez egy kis üvegben összerázzuk a hozzávalókat (olívaolaj, narancslé, só, bors), majd a salátára locsoljuk. Tálalásnál az elkészült salátára ültetjük a csodálatosra pirult kacsacombot. 
7. Tipp: a zsírt ki ne dobjátok, tegyétek a hűtőbe és használjátok egész télen akár zsíros kenyérhez, akár főzéshez.