2014. március 29., szombat

Paleo fügés álom





Gyermekkorunkban nagyon sok fügés kekszet ettünk, testvérem is és én is imádtuk!!! Gondoltam megpróbálok valami hasonlót készíteni, paleo változatban. Még Gabesznak is nagyon ízlett, pedig ő a kekszféléket nemigen kedveli...



Hozzávalók:

Tészta:

  • 2 és fél pohár (2 dl-es pohárral mérve) őrölt mandula
  • csipetnyi tengeri só
  • 1/2 pohár méz
  • 1 evőkanál vaj
  • 1 evőkanál kókuszzsír
  • 1 kiskanál vanília esszencia
Töltelék:

  • 1 csomag aszalt füge
  • 1 evőkanál méz
  • 1 kiskanál fahéj
  • csipetnyi só


Először a fügét annyi vízbe áztatjuk, ami ellepi.
Közben elkészítjük a tésztát - minden hozzávalót alaposan összekeverünk. Én a mixernek a dagasztó keverőjével kevertem jó sokáig, majd a tésztát hűtőbe tesszük egy órára. Addig áztattam a fügét is.
Az egy óra letelte után először 175 fokra állítottam a sütőt, majd a tésztát - ami igencsak megkötött a hűtőben - kikanalaztam egy nagy sütőpapír egyik felére, ráborítottam a papír másik felét és így, a két papír között nyújtottam ki - nem ragadt és gyorsan haladtam. Téglalap alakúra nyújtottam - a nyújtás közben késsel levágtam az egyenetlen részeket, hozzátapasztottama sarkainál, hogy megkapjam a téglalap formát. Még egyszer két papír között elsímítottam nyújtófával.
A fügét kiszedtem a vízből, és a többi töltelék hozzávalóval együtt a turmixgépbe tettem. Mivel az én turmixom nem tud folyadék nélkül aprítani, így az áztató vízből öntöttem egy kicsit hozzá. Egy viszonylag sűrű, ragacsos, isteni illatú krémet kapunk.
A papírt felső részét felemeljük a tésztáról, és a tészta teljes felületén eloszlatjuk a krémet. Ezután a papír segítségével félbehajtjuk a töltelékes tésztát, papírral együtt egy tepsibe helyezzük. A tetejéről lehajtjuk a papírt - én körbevágtam, hogy ne lógjon ki a tepsiből és a 175 fokra felmelegített sütőbe tettem, kb. 30 percre.Kihűlésig igyekeztem nem hozzányúlni... Na jó, a széléből egy picit levágtam :)
Amikor kihűl sokkal könnyebb szeletelni. Jó éles késsel szépen lehet vágni...
Pont olyan íze van, mint annak a keksznek, amit harminc évvel ezelőtt ettem :):):)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése