2019. szeptember 28., szombat

Zöldséges barna rizs





Hozzávalók:
- 1 nagy sárgarépa, felszeletelve
- 1 fehérrépa, felszeletelve
- kb 20 dkg sütőtök, felkockázva
- fél brokkoli, felaprítva
- fél cukkíni, felszeletelve
- 1 vöröshagyma, felkockázva
- 125 gr barna rizs
- víz
- adalékmentes ételízesítő
- só, bors, kömény
- nagyon sok parmezán
- vaj
- 1 dl száraz fehérbor

Egy evőkanálnyi vajon, serpenyőben megpirítjuk a hagymát, utána hozzáadjuk a répaféléket, majd a brokkolit, tököt es a cukkinit is. Ízesítjük sóval és borssal, majd alacsony hőfokon pároljuk puhára.
Közben tegyünk fel egy liter vizet egy kiskanál ételízesítővel főni. Forraljuk fel, majd kapcsoljuk ki.
Egy másik serpenyőben olvasszunk fel egy kis vajat és dobjuk rá a rizst. Amikor serceg és kezd színt kapni, öntsük hozzá a száraz fehérbort. Addig pároljuk, amíg a rizs fel nem szívja a bort. Akkor öntsünk hozzá egy merőkanál ételízesítős vizet. Ezt is várjuk meg, amíg felszívja a rizs. A következő vízadagolásnál már adjuk a rizshez a zöldséget is és szórjuk.meg köménnyel, valamint borssal.  Fedjük le és pároljuk, amíg a rizs teljesen megpuhul.
Adjunk hozzá még vizet,h ne legyen száraz, majd szórjunk rá sok-sok parmezánt.

2019. szeptember 6., péntek

Paradicsomos rizottó sokadszorra :)




Hozzávalók:

 - 6 db paradicsom, felkockázva
- 2 gerezd zúzott fokhagyma
- 2 nagyobb vöröshagyma, felkockázva
- 1 dl rizstejszín
- 1 dl száraz fehérbor
- Olívaolaj
- só, bors
- 125 gr barna rizs
- víz
- adalékmentes ételízesítő
- frissen facsart citromlé

A paradicsomot a vízzel, sóval és borssal turmixoljuk pépesre. Öntsük át egy edénybe, forraljuk fel, majd kapcsoljuk ki.
Serpenyőben, olívaolajon pároljuk meg a vöröshagymát, adjuk hozzá a fokhagymát, majd öntsük rá a rizst. Keverjük át és öntsük fel a borral. Amint elpárolgott a leve, adjunk hozzá egy merőkanálnyit a paradicsomos léből. Mindig várjuk meg, amíg elpárolog a lé és csak azután adagoljunk egy újabb merőkanálnyi paradicsomlevet. Addig végezzük ezt, amíg a rizs puha nem lesz.
Ezután mehet is bele pár csepp citromlé, a tejszín és jó sok parmezán.

Körtés csirke




Hozzávalók:
- 8-10 szelet kiklopfolt csirkemell szelet, sózva és borsozva
- 4-5 nagy körte, héjastól felszeletve (magház nélkül)
- olívaolaj
-vaj
-só&bors
- balzsamecet
-1 csapott kiskanál rizsliszt
- feta sajt

A csirkét mindkét oldalán pirosra sütjük. Kiszedjük egy tányérra, majd a maradék zsírban puhára pároljuk a körtét. A körtét is kiszedjük egy tányérra, majd a maradék zsírra rádobunk 2 ek vajat, és hozzáadunk 1 dl vizet. Sózzuk&borsozzuk és addig pároljuk, amíg egy kicsit besűrűsödik a szósz. Ekkor mehet bele a balzsamecet. Ha túl híg lenne, adjunk hozzá egy csapott kiskanálnyi rizslisztet. Tegyük bele a húst és a körtét is és forgassuk át.
Tálaláskor szórjunk rá morzsolt fetát

Barackos-paradicsomos csirke




 Hozzávalók:


  • 6-7 szelet kiklopfolt csirkemellfilé
  • 2 nagy barack, felszeletelve
  • 2 vöröshagyma, felkockázva
  • 2 gerezd zúzott fokhagyma
  • Olívaolaj
  • Bazsalikom
  • 2 paradicsom, felkockázva
  • Bors
  • 1/2 dl balzsamecet
  • 1 evőkanál méz


Az olívaolajon pirítsuk meg a hagymát, majd dobjuk rá a húst és pároljuk, pirítsuk meg. Amint megfelelőnek találjuk a húst,  szedjük ki egy tányérra. Az olajban maradt hagymához adjuk hozzá a zúzott fokhagymát, pirítsuk egy max 20 másodpercig. Mehet bele a balzsamecet. Pároljuk együtt 2-3 percig, kanalazzuk rá a mézet és azután rászórhatjuk a felszeletelt barackot és a paradicsomot is. Fűszerezzük sóval, borssal és bazsalikommal. Tegyük bele még a húst és lefedve pároljuk 12-13 percig vagy amíg a barack állagát megfelelőnek nem találjuk!
Barna rizst főztem hozzá.

2019. szeptember 1., vasárnap

Barackos-mogyorós fekete rizs





Tartottam egy kicsit attól, hogy az ízek harmonizálnak e majd, de Isteni lett. Szétnéztem a kamrában és a hűtőben mi van itthon, és abból kreatívkodtam össze a mai köretünket.

Hozzávalók:

  • 2 dl-es pohárban kimérve fekete rizs
  • 5 dl víz
  • olívaolaj
  • bors
  • 1puha őszibarack, apróra felkockázva
  • 1 kicsi sütőtök (sajnos nem mértem meg a főzés kezdetén, de mérete, tisztítás előtt kb kéttenyérnyi volt), felkockázva
  • őrölt kömény
  • 1 nagy marék szárított goji bogyó (Tesco-ban vettem)
  • 1 marék mozsárban széttört pirított mogyoró
  • szárított kapor
  • 1 lilahagyma, nagyon apróra felkockázva
  • 1 evőkanál folyékony méz
  • 1 evőkanál borecet
Előkészületek

A sütőt melegítsük elő 180 fokra.
A felkockázott sütőtökre tegyünk 3 evőkanálnyi olívaolajat, sót és borsot, alaposan keverjük át és tegyük a felemelegített sütőbe. Addig süssük, amíg a kockák szélei barnulni nem kezdenek.

A feketerizst tegyük fel főni a fél liter vízben. Sózzuk és adjunk hozzá egy evőkanálnyi olívaolajat. Lefedve, alacsony hőfokon addig főzzük, amíg a rizs teljesen felszívja a vizet. 

A mikor a fentiek elkészülnek, tegyük őket félre teljesen kihűlni.

Amikor kihűlt a rizs is és a sütőtök is, tegyük egy tálba, majd adjuk hozzá sorba az összes hozzávalót, majd fűszerezzük ízlés szerinti mennyiségű kaporral, köménnyel, sóval, borssal és egy evőkanál olívaolajat is adjunk hozzá. 

Alaposan keverjük át és tegyük hűtőbe legalább egy órára, hogy összeérjenek az ízek.

A többiek paleo rántott húst ettek a rizshez, amihez a receptet megtalálod itt. Én magában ettem, mert ez a fekete rizses köret is éppoly laktató, mint az előző - a Paradicsomos, avokádós fekete rizs.




Paleo rántott hús

2019. augusztus 19., hétfő

Paradicsomos, avokádós fekete rizs





A nyaralás alatt egy elképesztően jó étteremben ettünk, ahol Saci tintahalas fekete rizst kért magának. Megkóstoltam, és ott eldöntöttem, ahogy hazaérünk, szerzek fekete rizst és megpróbálom elkészíteni! A neten is utánaolvastam, kiderült nem csak fehér, barna és fekete rizs létezik - van még vörös is!!! A fekete élettani hatásairól pedig ódákat zengtek a weboldalak... Íme csak egy része az olvasottaknak:




Már kutatások is igazolták, hogy a fogyasztása nagyon jó hatással van a szervezetre. A fekete rizs gazdag rostban és olyan növényi anyagokban, amelyek felveszik a harcot a szívbetegség és a daganatok ellen. Gazdag vízben oldható antioxidáns hatású antocianinban. Ez teszi feketévé a barna rizst. Azonban számos gyümölcs és zöldség sötét színét is ez adja (áfonya, piros paprika).
Számos kutatás azt állítja, hogy a sötét színanyag semlegesíti a szabadgyököket, védi az artériákat, és megelőzi a DNS károsodását. A DNS károsodása a daganatok kialakulásához vezet.
Érdekességként a kutatók azt is elárulták, hogy egy kanál fekete rizsben több antocianin található, mint egy kanál áfonyában. Emellett kevesebb benne a cukor, és több a rost és az E- vitamin. Tehát, ha a fekete áfonyát szupertáplálékként tekintik, akkor a fekete rizs is igazi szupertáplálék!

A fekete rizset általában meg lehet vásárolni bioboltokban vagy nagyobb áruházakban. Úgy kell tálalni ahogyan a fehér vagy a barna rizset csak több ideig kell főzni. Nagyon finom és egyszerű étel. Amikor kész, akkor lehet hozzá adni csirkefalatkákat, lencsét, chia magot, halat. Nagyon sokféle variáció létezik. 
A fekete rizs segíti a májat a méregtelenítésben. Nagyban segíthet a cukorbetegség megelőzésében is. Segíti még az emésztést és természetesen gluténmentes. A fekete rizs csökkentheti a magas vérnyomást. A benne megtalálható antocianineknek hála segíthet az asztma kezelésében. Akár segíthet a látás javításában. A fekete rizs akár fogyókúrához is nagyszerű lehet. A fekete rizs tartalmaz még vasat, mangánt, foszfort, szelént és magnéziumot is. Nagyon sok fehérje található benne.(hillvital.hu)


Ami viszont meglepett, hogy nagyon kevés recept van rá sós ételekhez, leginkább pudingot és desszertet készítenek belőle... Én sósan szerettem volna elkészíteni, így ezzel a lentebb leírt recepttel próbálkoztam és tényleg NAGYON finom lett!!!

Hozzávalók (3-4 főre):

  • 25 dkg fekete rizs
  • víz
  • bors
  • bazsalikom
  • oregáno
  • olívaolaj
  • 1 avokádó, felkockázva
  • 3 nagy patadicsom, felkockázva
  • 1 nagy vöröshagyma, felszeletelve
  • 2 gerezd zózott fokhagyma
A rizst csészébe öntöttem, hogy lássam mennyiségre mennyi ez, majd ugyanazzal a pohárral mérve 2,5-szer annyi vizzel felöntöttem. Adtam hozzá egy kis olívaolajat, megsóztam és borsoztam, majd lefedve, alacsonyabb hőfokon addig főztem, amíg meg nem főtt. Ez jelentősen hosszabb ideig tartott, mint a hagyományos rizs esetében.
Közben felszeleteltem a zöldségeket.
Egy serpenyőben, olívaolajon megpároltam a vöröshagymát, majd a fokhagymát is hozzáadtam. Amikor már illatozott a fokhagyma, a paradicsomot is hozzáadtam egy kis bazsalikommal és oregánóval és csak addig pároltam együtt, amíg a paradicsom egy kicsit "megadta" magát. Ekkor levettem a tűzről, belekevertem a riszt, hozzáadtam a felkockázott avokádót, ellenőriztem a fűszerezést és már kész is volt.
A többiek köretként ették, de nekem annyira ízlett magában is, hogy úgy éreztem, vétek lenne mással összekeverni az ízét! Tökéletes főfogásnak is - szerintem! 
Jó étvágyat!!!






2019. július 5., péntek

Marokkói padlizsános saláta




Nyári esték fincsi salátája, egy kis sült hús mellé :)

Hozzávalók:

  • 2 kemény padlizsán, héjastól, felkockázva
  • őrölt kömény
  • 1 nagy lilahagyma, apróra kockázva
  • 2 kiskanál borecet
  • 1 kiskanál eritrit
  • 2 evőkanál extraszűz olívaolaj
  • aprított petrezselyem
  • bors
A felkockázott padlizsánokat sózzuk meg alaposan, majd hagyjuk legalább egy fél órát állni.
Amikor levet eresztett szűrjük le és felforrósított olívaolajon erősebb fokozaton süssük, nagyon gyakori átforgatás mellett, amíg barnás-pirosas nem lesz.
Amíg sül a padlizsán, keverjük össze az összes többi hozzávalót. Amikor a padlizsán kész, ebbe a keverékbe csak keverjük bele és már fogyasztható is.
Quinoával, rizzsel, bulgurral, de (gondolom) pitával is nagyon finom,  vagy csak simán sült hússal!

2019. június 23., vasárnap

Sauce alla Norma




Volt itthon két padlizsán és Sacc valami olaszosat kívánt, úgyhogy a Yummly-n kerestem inspirációt... :) Ez lett a végeredmény!

Hozzávalók:

  • 1 jó nagy padlizsán, felkockázva
  • olívaolaj
  • 3 gerezd zúzott fokhagyma
  • oregáno
  • 1 evőkanál vaj
  • fél dl száraz fehérbor
  • 3 paradicsom apróra kockázva
  • kis konzerv sűrített paradicsom
  • bazsalikom
  • parmezán
  • bors

A padlizsánt sózzuk meg, majd hagyjuk állni 15 percet.
A negyed óra letelte után, papírtörlővel itassuk fel a nedvességet a padlizsánon, mert úgy könnyebben lehet olajban pirítani és a zsiradék sem csapkod.
Felhevített olívaolajon süssük pirosasra a padlizsán kockákat. Szedjük ki egy tányérra és tegyük félre.
A serpenyőben megmaradt olívaolajon (alacsonyabb hőfokon) fél percig pirítsuk a zúzott fokhagymát, adjuk hozzá az oregánot és a bazsalikomot, majd adjuk hozzá az evőkanálnyi vajat. Amint a vaj megolvadt, adjuk hozzá a fehérbort, majd 1-2 perc múlva a paradicsomot és paradicsom-sűrítményt. Lefedve, alacsony hőfokon főzzük 8-10 percig, majd turmixoljuk le. A leturmixolt paradicsomos egyveleghez adjuk hozzá a pirított padlizsán kockákat és a reszelt parmezánt. Sózzuk, borsozzuk és már kész is. 
Én magában ettem, a többiek főtt penne tésztával.

A többieké, tésztával :)

2019. április 14., vasárnap

Paradicsomos-bazsalikomos bulgur csirkével és fetával





Az egész vasárnap késő délutánt/estét főzéssel töltöttem, hogy a zsúfolt hétfő-keddre a lányoknak legyen főtt étele a sulira, hiszen elmennek kora reggel és van, hogy csak este jönnek meg... Húzósabb, mint egy munkahely... A kaják közül csak ez volt új recept, a többi már a blogon van :)


HOzzávalók:

  • 2 dl-es pohárral mért bulgur 4 dl sós, olajos vízben megfőzve
  • 4 paradicsom, felkockázva
  • 2 dl tejszín (ki milyet szeret...)
  • 1 csirkemell,  apróra felkockázva
  • 1 evőkanál vaj
  • olívaolaj
  • bors
  • bazsalikom
  • 3-4 evőkanál sűrített paradicsom
  • 1/2 dl víz
  • 1 kiskanál őrölt pirospaprika
  • 15 dkg feta sajt, felkockázva

A csirkét olaj/vaj kombón megsütjük. Amikor megfelelőnek találjuk (és elpárolgott alóla a víz), hozzáadjuk a sűrített paradicsomot és együtt, gyakori kevergetés mellett pároljuk 1-2 percig. Amikor már sistereg, akkor hozzáadjuk a tejszínt, a fűszerpaprikát és a borsot. Amikor átmelegedett a tejszín is, hozzáadhatjuk a felkockázott feta sajtot és a paradicsomot. Fűszerezzük bazsalikommal és pároljuk az egészet 5 percig. Ellenőrizzük a fűszerezést.
Keverjük hozzá a bulgurt és már lehet is fogyasztani! Nagyon finom!!!

2019. április 9., kedd

Paleo puding No.4




Készítettem néhány pudingot eddig is, de ez most nagyon bejött. Olyan, mintha fagyit ennék. :)

Hozzávalók a krémhez:
  • 4 tojás sárgája
  • 1 doboz (4 dl) kókusztejszín
  • 1 evőkanál vanília esszencia
  • 4 evőkanál eritrit
  • 5 dkg vaj
  • 1 evőkanál gesztenyeliszt
  • 1 evőkanál lenmagliszt
  • 1 evőkanál őrölt zabpehely
  • 1 dl víz

Alacsony fokozaton lassan felforraljuk a kókusztejszínt a vaníliával. Közben kikeverjuk a 4 tojássárgáját az eritrittel. Amikor jó habossá válik, hozzákeverjük a liszteket. Ehhez a tojásos egyveleghez hozzáadunk kb. 1 dl vizet és ezt fokozatosan adagoljuk az alacsony hőfokon főzött kókusztejszínhez. Amikor pudingszerűvé válik, akkor kikapcsoljuk a főzőlapot és a krémhez adjuk a vajat, ami kevergetés mellett szépen elolvad a krémben. Egy kevéske rum esszenciát cseppentünk bele és kész is.
Tálkákba adagoljuk és tetejét megszórjuk cukormentes kakaóporral.

Én dupla adagot készítettem :):):)

2019. április 3., szerda

Lecsós paradicsomleves bulgurral






Azért lecsós, mert kaliforniai paprikával, hagymál és paradicsommal készült és Saci szerint csókai lecsó (djuvecs) illata és íze van 😄 Nagyon ízlett mindenkinek!

Hozzávalók:

  • olívaolaj
  • 1 nagy vöröshagyma, felkockázva
  • 1 sárga és 1 zöld kaliforniai paprika, felkockázva
  • 4 db paradicsom, felkockázva
  • 4 gerezd zúzott fokhagyma
  • 1 púpos kiskanál őrölt pirospaprika
  • cayenne bors
  • 70 gr sűrített paradicsom
  • víz
  • adalékmentes ételízesítő
  • bors
  • 1 marék aprított petrezselyem
  • parmezán
Egy lábasban megmelegítünk 4-5 evőkanálnyi olívaolajat, majd rádobjuk a hagymát, paradicsomot és a paprikát - sózzuk, borsozzuk  és alacsony hőfokon kb. 10 percig pároljuk. Ezután mehet bele a zúzott fokhagyma, őrölt pirospaprika, cayenne bors és együtt pároljuk, sűrűn megkevergetve 1-2 percig. Ezután adjuk hozzá a sűrített paradicsomot, folyamatos kevergetés mellett pároljuk néhány percig - semmiképpen se égjen oda a zöldséges massza!
Öntsünk rá 3 pohár vizet (2 dl-es pohár), és adjunk hozzá egy pohár (2 dl-essel mérve) bulgurt. Fedővel borítsuk le és főzzük, amíg a bulgur megfő. Amennyiben túl sűrű, adjunk még hozzá vizet, és ellenőrizzük a fászerezést, kell e valamiből pótolni... Nekem a cayenne bors egy kicsit megszaladt, kicsit csípős lett a leves, de nem durván. 
Jó sok parmezánnal megszórva tálaljuk!!!


Sós zabkeksz





Ha levest főzök, általában mást nem is szoktam enni, mert a főétel már úgy sok lenne, hiszen a levesből van hogy három tányérral is megeszek, viszont olykor szívesen elrágcsáltam volna hozzá valamit... És mivel én nagyon szeretem a száraz kekszeket, késztítettem egy zabos-cheddar sajtos pogácsát a Konyha újság receptje alapján.

Hozzávalók:

  • 50 dkg őrölt zabpehely
  • 24 dkg reszelt cheddar sajt
  • 2 db tojás
  • 16 dkg puha vaj
  • 2 teáskanál őrölt pirospaprika
  • 3-4 evőkanál reszelt parmezán
  • csipetnyi kömény

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
A tészta hozzávalóit összedolgozva kapunk egy ragacsos masszát. Beolajozott kézzel formáljunk kis golyókat és lapítgassuk el őket a sütőpapírral bélelt tepsiben.
Süssük 25 percig.
Ebből lett egy elég nagy mennyiség, de bezacskóztam a maradékot és lefagyasztottam, hogy a következő leveses ebédemhez legyen rágcsám :)

Rozmaringos csirke gombával





Kalyn's Kitchen oldalán találtam a receptet (amíg a bankban várakoztam😄). Az eredeti recept csirkecombbal készült, de azt nálunk csak én szeretem, így csirkemellet tettem bele, illetve a sütés előtt én jól nyakon öntöttem, vagy inkább szórtam parmezánnal, mert olyan hiányérzetem volt :)

HOzzávalók:

  • 4 db csirkemellfilé, felkockázva
  • bors
  • olívaolaj
  • 3 lilahagyma, felszeletelve (én félbevágtam és úgy szeleteltem fel, vékonyan)
  • 50 dkg gomba, felszeletelve
  • szárított rozmaring
  • reszelt parmezán
  • 1 marék petrezselyemzöld



A sütőt melegítsük elő 180 fokra.
A csirkemell kockákat sózzuk és borsozzuk, majd 4-5 evőkanál olívaolajon először pirítsuk meg, majd öntsük fel 4 dl vízzel. Fedő nélkül addig főzzük, amíg a víz szinte teljesen el nem párolog. Ekkor a húst egy tepsi aljára öntsük át.
A csirkéhez használt serpenyőbe tegyünk ismét olívaolajat, dobjuk rá a lilahagymát, szórjuk meg jó alaposan szárított rozmaringgal és petrezselyemmel és alacsony hőfokon pirítsuk 2 percig. 
Közben egy másik serpenyőben barnásra pirítjuk olívaolajon a gombát is. Sózzuk, borsozzuk.
Amikor elkészült a gomba, adjuk a hagymához és keverjük össze.
Ezt a gombás-hagymás keveréket terítsük szét a hús tetején, és jó alaposan szórjuk meg parmezánnal.
Addig süssük a sütőben, amíg a parmezán egy kicsit pirosodni kezd.

Sütés előtt

A többiek Jamie Oliver kedvenc krumplijával ették, én paradicsom salátával.

2019. március 27., szerda

Indiai spenótos csirke




Ez az étel nem csak finom lett, de nagyon szép színű is :) Öröm volt enni! 😃
A fűszerezésről csak annyit írnék, hogy nem szoktam megadni mennyiséget, mert van aki csípősen szereti, van aki lágyabban... Mindig kevéske fűszert adok az ételhez és fokozatosan (kóstolgatva:)) döntöm el, kell e még valamiből egy kicsit több. Egyszer betartottam a leírtakat egy indiai receptnél és sajnos nem tudtuk megenni, olyan erős volt - nekünk!
Ezt a receptet Indian Ambrosia oldaláról készítettem, akinek a receptjét a Yummlin találtam.


HOzzávalók:

  • 2 csirkemell, felkockázva
  • 2 marék spenót (épp aznap frissen vettem a boltban)
  • olívaolaj
  • 1 vöröshagyma, felkockázva
  • 5 gerezd zúzott fokhagyma
  • 1 paradicsom, felkockázva
  • 12 szem kesudió, felaprítva
  • őrölt kardamom
  • kevéske chili
  • 1 cm gyömbér, felaprítva
  • őrölt koriander
  • tikka masala
  • kurkuma
  • bors
  • tejszín

  • főtt bulgur köretként

Serpenyőben, olívaolajon süssük/pároljuk meg a csirkekockákat, hogy jó puhák legyenek. Ha kell egy kis vizet is adhatunk hozzá, hogy alaposan átfőhessen és épp csak annyira pirítsuk, hogy enyhe színt kapjon. Tegyük félre, ha kész.
Egy másik serpenyőben melegítsük fel az olívaolajat, majd adjuk hozzá a fűszereinket - kardamom, kurkuma, koriander, bors és fél perc múlva mehet is ebbe bele a felkockázott vöröshagyma. Addig pároljuk nem erős hőfokon (!), amíg egy kissé megbarnul és karamellizálódik. 
Tegyük bele a gyömbért, aprított kesudiót és a fokhagymát és 5 perc együtt pároljuk az egészet, ezután mehet bele a paradicsom, spenót, tikka masala, só és bors. Ha nagyon besűrűsödne, adjunk hozzá egy kis vizet.
Jöhet a csirke és 5 perc után (ha kell pótoljuk a vizet!) kész is. 
Én így ettem, bulgurral, de a többiek kértek bele főzőtejszínt, így a színe egy kicsit fakóbb lett, de szerintük sokkal szaftosabbá vált az egész. Ki így, ki úgy :)
Ennek az adagnak a dupláját készítettem el, így le is tudtam belőle egy kis adagot fagyasztani. Fagyasztás után is épp olyan finom, mint frissen!

2019. március 8., péntek

Avokádós reteksaláta





A Mentes Konyha című újság legújabb számában nagyon sok olyan receptet találtam, amit összetevőket tekintve nekem is nagyo tetszik és szeretnék elkészíteni. Az első egy igazi tavaszváró finomság, amit ezúttal Saci készített el!!!


Hozzávalók 4 főre:


  • 4 főtt tojás, felszeletelve
  • 2 avokádó felkockázva
  • 5 dkg rukkola (eredetileg bébispenót van a receptben, de az nem volt itthon)
  • 2-3 szál újhagyma, felkarikázva
  • 1 csomó zsenge retek
  • 2 dl natúr joghurt
  • 2 evőkanál ecetes torma
  • 1 citrom
  • bors
A felkockázott avokádót locsoljuk meg citromlével.
A tormát keverjük el a joghurttal, sózzuk és borsozzuk. 
Bár a recept rétegezve helyezi el a hozzávalókat, Saci mindent egyben összekevert, hogy mindent átjárjon az öntet.


2019. március 6., szerda

Rózsaszín zöldségleves




Most jött az értesítő, hogy a blogra eddig 555 receptet töltöttem fel!!! Nem semmi :) mennyit eszünk! 😃😃😃 Az alábbi receptet a best újság gasztro oldaláról van, fogalmam sincs melyik lapszámból, egy ideje már ki volt tűzve a szagelszívóra - várta, hogy sorra kerüljön :)
Csupán annyiban változtattam, hogy én nem lila édesburgonyát és lila karfiolt használtam, hanem a hagyományos "normál" színűt :)

Hozzávalók:

  • vaj
  • 1 fej lilahagyma, felkockázva
  • 1 közepes fej karfiol, rózsáira szedve
  • 1 egész édesburgonya felkockázva
  • 1 cékla, felkockázva
  • 7 dl víz
  • adalékmentes ételízesítő
  • gyömbérpor
  • őrölt római kömény
  • őrölt koriendermag
  • bors
  • 2 dl kókusztejszín
  • 8 dkg pirított kesudió

A vajon a hagymát üvegesre pároljuk, majd hozzáadjuk a karfiolt, édesburgonyát és a céklát. 1-2 percig kavargatva pirítjuk, majd felöntjük annyi vízzel, ami ellepi, fűszerezzük az ételízesítővel, gyömbérrel, köménnyel, sóval, borssal és koriandermaggal. Én kb 7-8 szem koriandert törtem szét mozsárban. Elég intenzív az illata, nem akartam, hogy túl domináns legyen.
Főzzük puhára a zöldségeket, majd turmixoljuk le a levest, adjuk hozzá a tejszínt, ellenőrizzük megfelelő e a fűszerezés, illetve ha kell adjunk még hozzá vizet, ha túl sűrűnek találnánk.
Amint újra forrni kezd, kész is.
Pirított kesudióval és reszelt parmezánnal ettük.

2019. február 25., hétfő

Észak-afrikai brokkolis bulgur




Ez valami szenzációsan illatos és finoman fűszeres!!! Nagggggyon bejött ez az ízvilág, bár eredetileg egy kicsit féltem tőle. A Yummly-n találtam a leírást a The Food Blog Colleen oldalán. Ezt (is) el fogom még néhányszor készíteni!

Hozzávalók:

  • olívaolaj
  • vaj
  • 1 hagyma, felkockázva
  • 2 dl-es pohárnyi bulgur
  • 1 kiskanál őrölt pirospaprika
  • fahéj
  • őrölt gyömbér
  • őrölt szerecsendió
  • őrölt szegfűszeg
  • frissen őrölt bors
  • adalékmentes ételízesítő
  • 2 maréknyi főtt, felaprított brokkoli
  • 1 evőkanálnyi aprított petrezselyem
Egy kis vajat és olajat olvasszunk fel a serpenyőben, dobjuk rá a vöröshagymát és pirítsuk üvegesre. Adjuk hozzá a bulgurt és együtt, sűrűn kevergetve pároljuk 2-3 percig. 
Mehet bele az őrölt paprika, a fahéj (én nem túl sokat tettem bele - késhegynyit, kicsit féltem :)), őrölt szegfűszeg, őrölt gyömbér, petrezselyem, ételízesítő, bors és a só is. Egy percig így együtt pároljuk, folyamatos kevergetés mellett. Ezután emeljük magasabbra a hőfokot és öntsünk a bulgurra 4 dl vizet. Amint elkezd forrni, vegyük vissza a hőfokot, és lefedve főzzük 15 percig. Adjuk hozzá a brokkolit, ellenőrizzük, hogy megfőtt e a bulgur. Ha még nem elég puha, adjunk hozzá még vizet, de ez esetben ismét meg kell kóstolni, hogy a fűszerezés ne híguljon fel túlságosan.
Sima sült csirkehússal mennyei!!!

Citromos csirke spenóttal




Amíg a fetás görög paradicsomleves főtt, addig elkészült a citromos-spenótos csirke is. :) A fotó nem a legjobb (van néhány ilyen :)), mert a főzőlapról levéve azonnal az asztalra tették a lányok és mivel éhesek voltak, nem akarták kivárni, amíg szépen tányérra rendezve lefotózom. A serpenyőben sikerült lencsevégre kapnom...

Hozzávalók:

  • 1 citrom leve és reszelt héja
  • 8 szelet csirkemell, sózva/borsozva
  • olívaolaj
  • 2 gerezd zúzott fokhagyma
  • 2 nagy marék spenót (én a fagyasztóból vettem ki)
  • 2 nagy marék felszeletelt szárzeller (én a fagyasztóból vettem ki)
  • 2 nagy marék felkockázott zellergumó (én a fagyasztóból vettem ki)
  • 1 dl kókusztejszín
  • 2 evőkanál parmezán
  • adalékmentes ételízesítő
  • 1 dl víz
  • bors
A szárzellert és a zellergumót tegyük fel főni 5 dl vízben  a tejszínnel együtt, sózzuk és borsozzuk. Közepes hőfokon főzzük puhára, majd turmixoljuk össze.

A fűszerezett csirkemell szeleteket süssük meg olívaolajban. Mindkét oldala legyen egy kissé piroskás.

Keverjük össze a zúzott fokhagymát a vízzel, a citrom héjával és levével, majd adjunk hozzá egy kiskanál adalékmentes ételízesítőt. Öntsük rá a hús után megmaradt olívaolajra és 2-3 percig főzzük közepes hőfokon, majd dobjuk rá a spenótot és addig főzzük, amíg a spenót teljesen össze nem esik. öntsük hozzá a zelleres krémet, valamint a hússzeleteket. Szórjuk meg parmezánnal és addig főzzük csak így együtt, amíg be nem sűrűsödik egy kicsit a lé.
Bulgurral, quinoával nagyon finom!



Görög paradicsomleves fetával




A paradicsomlevesek sorának még nagyon nincs vége :) Itt egy újabb mediterrán verzió!

Hozzávalók:

  • 1 liter paradicsomlé
  • 1 piros kaliforniai paprika, felkockázva
  • 1 nagy hagyma, felkockázva
  • 2 paradicsom, felkockázva
  • 8 gerezd fokhagyma
  • oregánó
  • bazsalikom
  • 2 evőkanál kókusztejszín
  • adalékmentes ételízesítő
  • olívaolaj
  • bors
  • 1 babérlevél
  • 1 kiskanál őrölt pirospaprika
  • víz
  • 1 csomag feta (kb. 20-25 dkg)
Ugyan jobb lett volna sütőben megsütni a zöldségeket, úgy egy picit más az íze - kissé karamellizálódnak, de időhiányában csak pirítani tudtam, mert gyorsabban elkészültünk :)

Olívaolajon pirítsuk meg a hagymát, amint üvegessé válik, dobjuk rá a fokhagymát, majd a paprikát és a paradicsomot is. Szórjuk meg oregánóval, bazsalikommal, sóval és borssal, majd lefedve, nagyon alacsony hőfokon pároljuk tekjesen puhára. Ekkor mehet rá a paradicsomlé, és két evőkanál sűrű kókusztejszín, illetve a babérlevél is. És főzzük 10 percig. 
Vegyük ki a babérlevelet és turmixoljuk krémesre a levest. Ha nagyon sűrű lenne, öntsünk hozzá vizet, de ellenőrizzük le a fűszerezést, hátha kell még bele só, bors, bazsalikom vagy oregánó.

Ha megfelelőnek találjuk, morzsoljunk bele egy csomag fetát.


2019. február 22., péntek

Céklás bulgur




Már vagy egy hónapja ott álltak a céklák a kamrában, szép lassan száradva... A lelkiismeretem nem hagyta, hogy kukába kerüljenek, gondoltam, bármilyen sokkoló színű is lesz az étel, elkészítek egy  céklás bulgurt. Legfeljebb én eszem meg, ha a többiek ódzkodnak majd... De finom lett és ízlett is majdnem mindenkinek :)

Hozzávalók:

  • 6 db közepes méretű cékla, egészben
  • balzsamecet
  • 2 dl-es pohárnyi bulgur
  • 2 dl száraz fehérbor
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 1 liter forró víz, adalékmentes ételízesítővel elkeverve vagy zöldség alaplé
  • vaj
  • bors
  • olívaolaj
A sütőt 170 fokra előmelegítjük.
A céklákat egyenként alufóliába csomagoljuk, majd egy tepsire helyezve betesszük másfél órára sülni. Érdemes olyankor készíteni, amikor mást is sütünk és becsempészhetjük a céklákat az éppen sülő kaja mellé egy kis fémedényben. Gazdaságosabb.

Közben a hagymát olívaolajon üvegesre pirítjuk, majd ráöntjük a bulgurt és mindjárt rálöttyintjük a bort is. Amikor a bort felszívta és sistereg, kezdjük rá adagolni az alaplevet, merőkanalanként. Addig folytassuk, amíg a bulgur teljesen meg nem fő. Pont úgy, mint amikor rizottót készítünk.

A 90 perc letelte után, kibontjuk a céklákat és villára szúrva, egész könnyen lehúzható a héja. Turmixoljuk le, sózzuk és adjunk hozzá egy kiskanál balzsamecetet, majd öntsük a főtt bulgurra. Dobjunk rá három-négy kis darab vajat, keverjük el, hogy felolvadjon és ellenőrizzük, hogy elég fűszeres e. 
Morzsolt fetával és dióval az igazi :)






Zellerszáras paradicsom krémleves kaporral




Paradicsomlevesből sohasem elég :) Meglehetősen sok variációban elkészítettem eddig is, de szerintem még tovább fogok kísérletezni.

Hozzávalók:

  • 1 liter paradicsomlé
  • 2 paradicsom, felkockázva
  • 4 sárgarépa, felkarikázva
  • 1 evőkanál eritrit
  • olívaolaj
  • vaj
  • 4 gerezd zúzott fokhagyma
  • 2 db szárzeller, felszeletelve
  • 1 nagy vöröshagyma, felkockázva
  • 2 dl kókusztejszín
  • bors
  • kapor
  • 8 dl víz
  • adalékmentes ételíesítő
A hagymát, fokhagymát és a szárzellert alacsony hőfokon, lefedve puhára pároljuk.
Amikor megpuhult, hozzáadjuk a sárgarépát és további öt percig együtt pároljuk, majd azután mehet bele a felkockázott paradicsom is. Pároljuk további öt percig és utána mehet bele a paradicsomlé, a víz, majd a fűszerek: bors, kapor, só, eritrit. Lefedve főzzük 25 percig. 
Turmixoljuk, adjuk hozzá a tejszínt és még egyet forraljunk rajta. Ellenőrizzük a fűszerezést és már kész is.
Reszelt parmezánnal valami mennyei!




2019. február 20., szerda

Fokhagymás paradicsomleves




Valami olaszosra vágytam, ami gyorsan elkészül és este bátran fogyasztható. Na jó, ettem hozzá bulgurt is :):):)

Hozzávalók:

  • 1,5 liter paradicsomlé
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 2 dl víz
  • 2 dl kókusztejszín (vagy ki milyet fogyaszt)
  • 4 púpos evőkanál reszelt parmezán
  • adalékmentes ételízesítő
  • 2 evőkanál zúzott fokhagyma (én kb. 7 gerezdet használtam fel)
  • bors
  • szárított baszalikom
A paradicsomlevet, az olajat,  a vizet és a fokhagymát egy lábasba öntjük és ételízesítővel megszórjuk. Forraljuk fel, majd vegyük le a hőfokot és további 4-5 percig főzzük lefedve. Ezután mehet bele a tejszín és a parmezán is. Keverjük csomómentesre és adjuk hozzá a sót/borsot, valamint a bazsalikomot is. Így együtt főzzük további 15 percet és már fogyasztható is!
Nagyon finom magában is, de én szedtem bele bulgurt, mint levestésztát. Jó!

Birsalmaszószban sült csirkemell




Nagyon éhes voltam, de fogalmam sem volt mit is egyek. Édeset is ehetnékem volt, na de sósat is... S mivel a hűtőben találtam négy szelet nyers csirkemellet, gondoltam valami gyümölccsel elkészítve meg lesz az édes és a sós íz is... De nem volt itthon gyümölcs, meg kedvem sem boltba menni, így leemeltem a polcról az  anyukám főzte birsalma lekvárt és már kattogott is az agyam, hogyan készítsem el... Nagggggggyon jó lett!

Hozzávalók (4 szelet csirkemellhez):

  • 4 szelet csirkemell :)
  • 1 nagy vagy két kisebb vöröshagyma - vagy nagyon apróra kockázva, vagy ledarálva
  • fél üveg birsalmalekvár - kb. 25 dkg
  • bors
  • 1 púpos kiskanál reszelt gyömbér
  • olívaolaj (a tepsi kikenéséhez és két evőkanál a birsalmás masszába)
  • fahéj
A sütőt 190 fokra előmelegítjük.
A csirkemelleket egy kis méretű, olajjal kikent tepsi aljára helyezzük.
A birsalmát a húson kívüli összes hozzávalóval alaposan összekeverjük, majd ráöntjük a húsra.
60 percen át sütöttem, fedő nélkül. A húsokat nem fordítottam meg, mert a birsalma teljesen beborította, nem száradhatott ki sehol :)
Bulgurral és quinoával is nagyon finom. 

2019. január 24., csütörtök

Sárgarépás csirkepörkölt




A Mentes gasztro magazinban találtam a receptet - a szerző pörkölt variációkat sorakoztatott fel, hogy feldobjuk a megszokott ételeinket... Nekünk ez tetszett a kép alapján a legjobban :)

Hozzávalók:

  • 5 sárgarépa, felkockázva (ha vékonyak a répák, akkor elég felkarikázni)
  • 40 dkg csirkemell, felkockázva
  • 2 vöröshagyma, felkockázva
  • 2 gerezd zúzott fokhagyma
  • 2 babérlevél
  • petrezselyem
  • bors
  • ételízesítő
  • őrölt kömény
  • pirospaprika
  • olívaolaj
  • 1/2 l víz
A sárgarépát a fél liter sós vízben lefedve, feltesszük főni. Amikor megpuhul a répa, akkor a levét leöntjük és félretesszük.
A hagymákat az olívaolajon elkezdjük párolni. Amikor üvegessé válik a hagyma, sózzuk, borsozzuk, adjunk hozzá pirospaprikát (én három púpos kiskanállal tettem rá). Ekkor felöntjük a sárgarépa főzőlevével és beletesszük még a babérlevelet. Felforraljuk. A babérlevelet kivesszük.
Botmixerrel turmixoljuk a hagymás levet, majd visszatesszük a babérlevelet és a húst is hozzáadjuk. 
Lefedve, alacsony hőfokon addig főzzük, amíg a hús puhára fől. Akkor beletesszük a sárgarépakockákat is és még egyet forralunk rajta.
Bulgurral ettük. Nagyon finom.


Céklás lilakáposzta




Már jó régóta kért Gabesz, hogy készítsek párolt lilakáposztát, mert ő nagyon szereti, de valamiért mindig elmaradt. Most meg bekészítettem neki egy akkora adagot, hogy már négy napja azt eszi esténként :):):)
A receptet a Nosalty-n találtam.

Hozzávalók:

  • 1 kisebb fej lila káposzta, lereszelve
  • 4 db cékla (reszelni kezdtem, de annyira csapkodott a leve, hogy inkább vékonyra szeleteltem)
  • 2 alma, megphámozva, lereszelve
  • 2 lilahagyma, vékonyra felszeletelve
  • 10 dkg vaj
  • 5 evőkanál borecet ( de mivel csak almaecetem volt itthon, így azzal készítettem)
  • 2 evőkanál méz
  • kevés fahéj (fahéjrudat írt a recept, de az nem volt itthon, így az őrölt fahéjból szórtam bele egy keveset)
  • bors
  • őrölt kömény
  • szójaszósz (ez nem volt eredetileg benne a receptben, de Gabesznak valami hiányzott, azt mondta nem elég karakteres és kipróbálta szójaszósszal és szerinte így az igazi :))
Egy jó nagy edényben felolvasztjuk a vajat, minden zöldséget, fűszert és ízesítőt beleteszünk, lefedjük és alacsony hőfokon jó sokáig pároljuk, hogy vajpuha legyen a káposzta és a cékla is.

2019. január 14., hétfő

Paleo brokkolis-gombás csirke





Ez a recept akkor készül el gyorsan, ha van itthon maradék főtt hús. Nekem jócskán maradt a vasárnapi húslevesből, úgyhogy legalább ennyi időt nyertem :)
Attól tartottam, hogy majd nagyon érződik a kókusz a zöldségeken, de legnagyobb meglepetésemre, egyáltalán nem volt kókusz ízű!!!

Hozzávalók:

  • 4-5 szelet főtt csirkemell szelet, apróra kockázva vagy széttépkedve
  • olívaolaj
  • 2 fej brokkoli, rózsáira szedve
  • 2 vöröshagyma, felkockázva
  • 4 dl kókusztejszín
  • 4 evőkanál parmezán
  • bors
  • 30 dkg gomba, felszeletelve
  • kakukkfű
  • rozmaring
A sütőt melegítsük elő 180 fokra.
Az öntethez melegítsük fel a kókusztejszínt, majd adjuk hozzá a parmezánt. Sózzuk, borsozzuk és forraljuk fel, majd kicsit levéve a hőfokot főzzük, hogy besűrűsödjön.
A brokkolit sós vízben főzzük 15 percig, majd szűrjük le.
A hagymát olívaolajon dinszteljük meg, majd mehet rá a friss gomba. Fűszerezzük sóval, borssal, rozmaringgal és kakukkfűvel. Amikor elfő a lé, levehetjük a tűzről.

Egy tepsi alját olajozzuk ki, majd a húsdarabokat szórjuk bele. Arra mehet a hagymás gomba, majd legfelülre a brokkoli rózsák. Az egészet öntsük le a szósszal és mehet is a sütőbe. 

Akkor kész, amikor a brokkolin a sajtos szósz elkezd barnulni. 
Finom ropogós a teteje, alul pedig krémesen puha a húsos-gombás réteg. Sacival konkrétan kapkodtuk egymás elől a falatokat :) A két fej brokkoli is kevésnek bizonyult kettőnknek!!!

2019. január 12., szombat

Édesburgonyás-karfiolos bulgur saláta




Ez valami olyan szenzációs lett, hogy nem is tudom szavakba foglalni. A zöldségek, a fűszerek, egy kis alma, citrommal: egyszerűen mennyei!!!

Hozzávalók:

  • 1 kisebb fej karfiol, rózsáira szedve
  • 1 édesburgonya, megpucolva, felkockázva
  • 1 kisebb gerezd zúzott fokhagyma
  • 1 dl olívaolaj
  • kakukkfű
  • 1 marék aprított petrezselyem
  • fél alma, megpucolva, apróra felkockázva
  • 3 dl FŐTT bulgur
  • fél citrom leve
  • 1 kiskanál méz
  • bors
A zöldségek a sütés felénél - kétszer megfordítottam őket

A sütőt előmelegítjük 200 fokra.
A karfiolt és az édesburgonyát egy sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, olívaolajjal kicsit meglocsoljuk és addig sütjük, amíg a zöldségek átsülnek, kicsit barnulni kezdenek.
Amíg a zöldségek sülnek, addig egy salátsátálba tesszük a főtt bulgurt, hozzáadjuk az 1 dl olívaolajat, a fél citrom levét, a kakukkfüvet, a rozmaringot, sót, borsot, petrezselymet, mézet, a felkockázott fél almát és a zúzott fokhagymát. Alaposan összekeverjük, majd félretesszük. 
A jól megsült zöldségeket kivesszük és a bulguros, fűszeres keverékkel összeöntjük.
Ellenőrizzük elég sós, borsos e és már fogyasztható is. Két perc alatt befaltuk Sacival!!! 


2019. január 11., péntek

Fetás-sonkás rakott édesburgonya




Épp, hogy elkészítettem az összes szagelszívóra kitűzött receptet, máris beszereztem két újabb újságot :) Az egyik a Mentes, amelyből ezt az édesburgonyás finomságot készítettem. Ez a recept is csupán 30 perces sütési időt adott meg, nekem kicsit több, mint hatvan percen át sült, mire teljesen elégedett lettem vele, ráadásul a szépen "lerakott" krumplit még át is forgattam, hogy tényleg megsüljön és hát a tepsis végeredmény nem lett valami fotogén. De legalább FINOM!

Hozzávalók:

  • 2 egész édesburgonya, 2 mm-es karikákra felszeletelve
  • 1 csomag feta sajt (kb. 220 gr)
  • 15 dkg füstölt sonka, apróra felkockázva
  • bors
  • olívaolaj
Sütés előtt

A sütőt melegítsük elő 200 fokra. (230 fokot írt a recept, de nekem tuti a teteje szénné égett volna, nem mertem azt vállalni)
A tepsinket olajjal kenjük ki körbe, majd kezdjük rétegelni a krumplit, a szétmorzsált fetát és a sonkát, krumplival fejezzük. A tetejét locsoljuk meg olívaolajjal és tegyük a sütőbe. Egy órát sütöttem 200 fokon, kétszer átkevertem, hogy az alja is átsüljön :), és a végén egy öt perce még légkeverésre kapcsoltam, hogy a teteje egy kicsit ropogósra süljön.
Magában ettük, nem hiányzott hozzá semmi!

2019. január 9., szerda

Nagyon finom vörösbab főzelék





Én nem rajongok a babért, és nem azért, mert a bab nem tartozik a paleo-ban fogyasztható ételek közé, egyszerűen nem kívánom. Ezt a főzeléket Sacinak készítettem edzés utánra és a fűszerezés miatt megkóstoltam. Háááááát, nagyon-nagyon finom. Nagyon sűrűn megdöbbenek azon, hogy bizonyos ételek párosítása, milyen új ízeket ad... Nem is maradt egy csepp sem :):):)
Az eredeti (Nők Lapjában talált) recept szerint a piros kaliforniai paprikát sütőben meg kell sütni, de mivel arra nem volt időm és volt itthon (a Metro-ban vásárolt) grillezett, olajos paprikám, így én azzal dolgoztam és valószínűleg maradok is ennél a variációnál, mert gyors és bruttttál jó lett a végeredmény!

Hozzávalók:

  • 3 grillezett, olajos paprika vagy 3 db sütőben jól átsütött, hámozott paprika, sült paprika salátának elkészítve, olajjal, fokhagymával)
  • olívaolaj
  • 1 kiskanál balzsamecet
  • 1 konzerv vörösbab (Lidl-ben vásárolt ízesítetlen) - 420 g, aminek töltőtömege 255 g
  • 1 nagy fej lilahagyma

A babot a levével együtt, 2 dl vízzel és a felszeletelt lilahagymával együtt, lefedve feltesszük főni. Sokáig főtt, a babszemek egy kicsit szét is nyíltak - igazából megfeledkeztem róla :):):) Amikor jónak találtam, akkor egy merőkanálnyi mennyiséget kiszedtem egy tányérra, a maradékhoz hozzáadtam a grillezett piros paprikát és botmixerrel pürésítettem, majd hozzáadtam a balszamecetet és a félretett babot. Összekevertem, még egyszer felforraltam és kész is lett. Nem fűszereztem extra, mert az olajos paprika sós is volt és fűszeres is... De ha kell, mehet bele só és bors.
Szép is finom is :)