2018. február 27., kedd

Kolbásszal töltött karaj






Gabesz azzal jött haza egyik nap múlt héten a cégből, hogy ebédkor az étteremben egyik kollégája csabai töltött karajt evett és olyat itthon ő is el szeretne készíteni. Be is szerezte a hozzávalókat és már alkotott is! 😀 Bár én nem vagyok egy nagy füstölt kolbász fan, ez azért tényleg nagyon finom lett!

Hozzávalók:

  • Egy szép, vastag karaj, egészben (kb 1.5 kg)
  • két szál gyulai kolbász
  • bors
  • őrölt kömény
  • pirosaprika
  • 2 gerezd fokhagyma
  • kb. 20 dkg szeletelt bacon
  • 1 dl vörösbor


A karajt két helyen egy hosszú és éles késsel felszúrjuk.  A kolbászokat betöltjük a karajba. Ezt úgy a legegyszerűbb, ha a kolbászt pár órára a fagyasztóba tesszük, hogy keményre megfagyjon, de mi nem tudtunk annyit várni :)
Egy tálban összekeverjük a köményt, a pirospaprikát, a sót és kevés borsot, majd alaposan bedörzsöljük vele a húst. Végül az egészet átdörzsöljük az összezúzott fokhagymával is.
A bacon szeleteket egymás mellé fektetjük úgy, hogy kicsit fedjék egymást, majd rátesszük a befűszerezett húst és a szalonnába csomagoljuk. Betesszük egy tepsibe, lefedjük alufóliával pár órára a hűtőbe tesszük, hogy a fűszerek alaposan átjárják a húst.
Pihentetés után, a hús alá öntjük a vörösbort, majd a fóliát visszatesszük, pár helyen kilyukasztjuk, hogy a gőz távozni tudjon, és betesszük a 160 fokra előmelegített sütőbe ahol 2-2,5 óra alatt lassan megsütjük.
Ha a hús megsült, a fóliát levesszük és anélkül sütjük 180-190 fokon míg a bacon megpirul. A sütőből kivéve kicsit pihenni hagyjuk, majd szeletelve, tetszés szerinti körettel vagy salátával kínáljuk.

A konyhafőnök


2018. február 24., szombat

Póréhagymás csirkemell








A receptet Dobozi Kriszti barátnőmtől kaptam, de az eredeti recept sertésszűzből készül tejszínnel... Mivel nem fogyaszthatok tejterméket, így kókusztejszínt használtam, illetve sertésszűz híján csirkemellet használtam, mert csak az volt itthon. De így is isteni lett! Sacinak is és Gabesznak is nagyon ízlett! Kicsit féltem, hogy dominálni fog benne a kókusz íze, de nem! Sacinak fel sem tűnt, hogy kókusztejszínnel készült!!!

Hozzávalók:

  • 2 csirkemell, felszeletelve (6 szelet jött ki)
  • 1 doboz kókuszkonzerv
  • 1 egész póréhagyma, felkarikázva
  • 2 csomó újhagyma, felkarikázva
  • ételízesítő
  • bors
  • vaj
  • parmezán

A sütőt 180 fokra előmelegítjük.
A tepsinket nagyon vastagon bevajazzuk.
A hús mindkét oldalát sózzuk és borsozzuk, majd behelyezzük egymás mellé a tepsibe. Rászórjuk a két féle hagymát, ételízesítővel megszórjuk, még egyszer borsozzuk és leöntjük a kókusztejszínnel. Az én kókusztejszínem nagyon sűrű volt, de még így sem kellett vizet aláönteni, mert a hagymák is engednek egy kis levet, ami pont elég szaftot biztosít.
Sütőbe tesszük és addig sütjük, amíg a széle barnulni nem kezd...


2018. február 22., csütörtök

Erdei smoothie kelkáposztával




Azt hiszem elmondhatom, hogy kitört a smoothie láz... Annyira bejött a dolog, hogy reggelente alig várom, hogy kipróbálhassak valami új ízt... :) Kicsit féltem a maitól, mert ebben rukkola és kelkáposzta is van, de nagyon finom lett!!!

Hozzávalók 2 pohárnyi adaghoz:

  • 2 kiwi
  • 1 banán
  • 1 nagy levél kelkáposzta (én a középső eret kivágtam)
  • 1 marék rukkola
  • 1 marék fagyasztott eper
  • 1 marék fagyasztott erdei gyümölcs
  • 2 evőkanál eritrit
Elkészítés: összeturmixoljuk. 😀

Holnap körtés smoothie lesz soron!!!


2018. február 21., szerda

Szedres smoothie





Írhattam volna tulajdonképpen bármelyik hozzávaló nevét a címbe, de megdöbbentett, hogy a pár szem szeder, amit beledobtam a turmixgépbe, mennyire erősen beszínezte az italt...

Hozzávalók 2 pohárnyi adaghoz:

  • 8-10 szem szeder
  • 1 alma, megpucolva
  • 3 kiwi
  • 1 marék rukkola
  • fél narancs
  • 1 banán
  • 2 evőkanál eritrit
  • 1/4 pohár víz
A hozzávalókat összeturmixoljuk és már ihatjuk is a napi rost és vitaminbombánkat!
Szép napot!


2018. február 19., hétfő

Zabpelyhes mézeskalács





A hétvégén szüleinknél voltunk és anyukám nagyon sok paleo süteményt készített nekem (többek között Vaníliakrémes sütit és Zabkekszet), amiket én itthon boldogan lefagyasztottam, hogy majd az elkövetkező napokban csak lazán előkaphassam a finomságokat, ha rám tör az éhség :):):)

Hozzávalók:

  • 50 dkg őrölt zabpehely
  • 4 egész tojás
  • 1 dl folyékony méz
  • 1 dl eritrit
  • 2 kiskanál fahéj
  • 1 evőkanál nyílgyökérliszt
  • 1 csapott kiskanál szódabikarbóna

Mindent alaposan összedolgozunk, majd beolajozott kézzel gombócokat formálunk, amiket sütőpapírral bélelt tepsire helyezzünk és 180 fokon addig sütjük, amíg picit barnulni nem kezdenek a gombócok szélei.

Ezt mind nekem készítette anyukám :)


Paleo multi smoothie eperrel




Sok vitaminos, gyümölcsös-rukkolás finomságot készítettem reggelire Gabesznak és magamnak. Nem, hogy finom, ISTENI!!! Imádom a rukkola enyhén "csípős" ízét a smoothie-ban - olyan pikánssá és frissítővé teszi az italok ízét!!!

Hozzávalók (két pohárnyi adaghoz):

  • 1 zöld alma, megpucolva
  • 1 banán
  • 2 kiwi, megpucolva
  • 2 marék eper (kicsit kiolvasztottam, mert nem szeretem a túl hideg italokat)
  • 1 marék rukkola
  • 2 evőkanál eritrit
Az egészet egy turmixgépbe tesszük és pillanatok alatt kész a frissítő vitamin koktélunk! Vizet nem kellett hozzáadni. Sűrű lett ugyan, de még szívószállal fogyasztható...


2018. február 16., péntek

Sok zöldséges karfiol krémleves





Imádom a krémleveseket! Részben, mert könnyen és gyorsan elkészíthetők, mésrészt a paleo verziók nagyon könnyűek és nem terhelik meg az ember gyomrát és több tányérral is ehetünk belőle este :):):)

Hozzávalók:

  • 1 kisebb fej karfiol, rózsáira szedve
  • 2 répa, felkarikázva
  • 2 fehérrépa, felkarikázva
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 marék felkockázott zellergumó
  • 1 marék felkockázott karalábé
  • bors
  • adalékmentes ételízesítő
  • őrölt kömény
  • olívaolaj
  • aprított petrezselyemzöldje
Az olívaolajat felhevítjük, beledobjuk a vöröhagymát és üvegesre pirítjuk, azután rádobjuk az összes többi zöldséget a karfiolon kívül és néhány percig pároljuk.
Fűszerezzük sóval, borssal, ételízesítővel és a köménnyel, majd felforraljuk. Ekkor már a karfiolt is hozzáadjuk és addig főzzük, amíg a zöldségek puhára főnek.
Botmixerrel pürésítjük, ellenőrizzük, hogy elég fűszeres e és már ehető is. 
Tehetünk bele kókusztejszínt is, de anélkül is isteni! Én reszelt parmezánnal ettem, nagyon illik hozzá!


2018. február 15., csütörtök

Friss zöldségsaláta avokádó öntettel




Nagyon szeretjük az avokádó krémet. A többiek friss, puha kenyérre kenve eszik, de minthogy én olyasmit nem fogyasztok, paleo kenyeret meg este nem volt már kedvem sütni, készítettem hozzá egy salátát.

Hozzávalók az avokádó krémhez:
  • 1 érett, puha avokádó
  • bors
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 1 púpos evőkanál kemény kókusztejszín
  • pár csepp citromlé
  • 1 főtt tojás
  • 1/2 kiskanál mustár
  • 1 evőkanál házi, cukormentes majonéz
Mindent beledobálunk egy turmixgépbe, alaposan összedolgozzuk és már kész is!


Hozzávalók a salátához:
  • 2 marék tépett saláta
  • 1 paradicsom, felkockázva
  • 1 főtt tojás, felkockázva
  • 1 marék rukkola
  • 2 evőkanál parmezán forgács
  • 1 marék felkockázott sonka
A salátát mindenképpen egy szűrön rakjuk össze, hogy minden felesleges lé kicsepegjen, hogy a végén, az öntettel már ne váljon "vizessé".
Ellenőrizzük elég sós, borsos e és már fogyaszthatjuk is!


Ananászos csirkemell szeletek, sonkával




Gombás óvári szeleteket készítettünk a vasárnapi ebédhez, de Trixi lánykánk nem szereti a gombát, így készítettünk neki egy ananászos, sonkás Hawaii csirkemellet :)
Mindenből annyi kell, ahány szelet húsunk van...

Hozzávalók:

  • 4 szelet kiklopfolt csirkemell szelet
  • 4 szelet érett, édes ananász
  • 4 szelet sonka
  • szelet kemény sajt
  • vaj
  • bors
A sózótt, borsozott hússzeleteket papírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk, mindegyikre teszünk egy szelet sonkát, arra az ananászt és végül a sajtot.
180 fokra felmelegített sütőben addig sütjük, amíg a sajt épp hogy pirosodni nem kezd.

Baconba tekert spenótos csirkemell




Arra gondoltam, ha már úgyis a Lidl-ben vásárolunk, akkor elkészítek néhány olyan ételt, ami a Lidl "A főzés mindenkié" című szakácskönyben megtalálható. Így szinte minden alapanyag tutira kapható lesz :) Ez most kicsit olyan, mintha reklámoznám őket 😀 De igazából csak szeretem Mautner Zsófi receptjeit!

Hozzávalók:

  • 10 dkg vaj
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 csokor petrezselyem
  • 10 dkg spenót (én levelesen szoktam lefagyasztani)
  • 1 db citrom reszelt héja
  • szerecsendió
  • 4 db csirkemell filé
  • 15 dkg hosszú bacon szeletek
  • olívaolaj
  • bors

Először elkészítjük a tölteléket: összekeverjük a puha vajat a reszelt fokhagymával, a finomra aprított petrezselyemmel. a finomra aprított spenóttal (ha friss, akkor olívaolajon fonnyasszuk meg), a citromhéjjal, a szerecsendióval és a sóval, brossal.
A csirkemellbe egy éles késsel hosszában mély zsebet vágunk és megtöltjük a zöldfűszeres, spenótos vajjal. 
A végét lezárjuk hústűvel vagy fogpiszkálóval. Betekerjük a vékony szelet pármai sonkába. Serpenyőben egy kis olajon körbepirítjük, majd 170 fokos sütőben 25 perc alatt készre sütjük, szeletelés előtt öt percig pihentetjük.

2018. február 13., kedd

Gazdag saláta baconnel




Sacival nagyon elfogott bennünket a saláta-ehetnék, ráadásul ő a gránátalmás verziót szerette volna megalkotni. Mivel nem szeretem a gránátalma pucolással járó macerát, így azt ő kapta meg, én meg az összes többi "melót" magamra vállaltam.

Hozzávalók (1 főre):

  • 2 marék rukkola
  • 2 marék gránátalma
  • 1 paradicsom, felkokcázva
  • 1 marék napraforgómag, olívaolajon megpirítva
  • 1 zacskó mozzarella, apróra felkokcázva
  • frissen facsart citromlé
  • bors
  • 3 baconszelet, megpirítva 
  • extraszűz olívaolaj
  • balzsamecet
Fél paprikát is tettem az én salátámba, csak mert ott állt már fonnyadófélben a hűtőben, de az íze nem illett a salátába :)
Szóval minden hozzávalót összekeverünk, ízlés szerint fűszerezzük és ízesítjük az olívaolajjal és a balzsamecettel. A bacont szétmorzsoljuk a kész saláta tetején és már kanalazhatjuk is! 
Én pezsgővel fogyasztottam - megünnepeltük, hogy okleveles svédmasszőr lettem, Saci vajas pirítóst készített a salátához. Szerinte nagyon-nagyon illik a salihoz. Én is ettem volna, de nem volt elkészítve semmilyen paleos "Brigi" kenyér idehaza...


2018. február 9., péntek

Szezámmaglisztes paleo zsemle




Húúúú, ez nagyon finom lett!!! Szép, formás, finom és meg is emelkedett! Egyszer már készítettem egy hasonló zsemlét, de ez még annál is finomabb lett. Nehéz abbahagyni az evést :) Mandulaliszttel szerettem volna készíteni, de az sajnos elfogyott és csak gesztenye lisztem maradt a szezámmagliszten kívül... Kicsit féltem, nehogy édes süti feelingje legyen, de szerencsére nem lett :)


Hozzávalók:

  • 2 dl csapvíz
  • 2 púpos evőkanál útifűmaghéj
  • 1 kiskanál só
  • 50 gr szezámmagliszt
  • 50 gr gesztenyeliszt
  • 75 gr őrölt fehér szezámmag
  • 2 egész tojás
  • 2 púpos evőkanál puha kókuszzsír
  • 1 kiskanál szódabikarbóna
  • fehér és fekete szezámmagliszt a tetejére
Sütés előtt

A 2 dl vízben elkeverjük az útifűmaghéjat és megvárjuk, amíg megkocsonyásodik. Akkor minden további hozzávalót hozzáadunk (icipicit ragacsos lett a tészta), majd megolajazott kézzel kis labdacsokat formálunk, amiket sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatunk. Nekem 11 kis labdacsom lett ebből a mennyiségből. A tetejüket megszórjuk fekete és fehér szezámmaggal, majd a 180 fokra felmelegített sütőben kb. 25-30 percig sütjük. 


Csúnyácska süticske :)







Nem ilyennek szántam a sütit: kiskanállal belelapátoltam a tepsibe, gondolván, hogy majd úgyis a melegben szétterül és lapos kerek formát kapok. Hát nem. Ahogy odatettem, az úgy is maradt!!!
Egyébként a recept érdekessége, hogy kakaó vajjal készült. Még tavaly valamikor vettem egy doboz kakaóvajat, de nem ám sütési céllal, hanem testápolónak, de olyan brutttál kemény volt, hogy késsel sem tudtam belőle könnyedén kivenni és a test hőjétől sem olvadt meg... Így a konyhaszekrény mélyére került.  Tegnap, elővettem, hogy felhasználjam, még mielőtt tönkremegy. Ez lett belőle 😀
A formától eltekintve, nagyon finom, csoki illatú keksz lett belőle...

Hozzávalók:

  • 90 gr gesztenye liszt
  • 30 gr szezámmagliszt
  • 0,4 dl olvasztott kakaóvaj
  • csipet só
  • 1 kiskanál vanília esszencia
  • 3 evőkanál eritrit
  • 2 tojás
  • 2 evőkanál kókusztej vagy mandulatej
  • apróra vagdosott cukormentes csoki (opcionális)
Mindent beleteszünk egy edénybe és alaposan összegyúrjuk a masszát. Fogalmam sincs miért nem tettem még extra tejet az én sűrű tésztámhoz... Valószínűleg formálhatóbb és lágyabb lett volna. Majd legközelebb :) 180 fokra felmelegített sütőben addig sütjük, amíg a széle pirosodni nem kezd.
 Végül is, így is ízlett 😀😀😀😀


2018. február 8., csütörtök

Csirke fűszeres paradicsom mártásban




Ez a recept is a GoodFood újságból van 😀 Nagyon finom, szaftos és Gabeszék szerint istenien illett hozzá a Lila hagymás fougasse, a francia lepénykenyér. A recepttől eltérően én kihagytam a chilit s nagyon sokáig főztem, hogy szószosssá váljon a mártás és a csirke szinte darabjaira hulljon. Csodálatos ízvilág!!!


Hozzávalók:

  • 3 csirkemell filé, felkockázva
  • 1 citrom leve
  • 2 kiskanál őrölt kömény
  • 2 kiskanál pirospaprika
  • 2 dl kókusztejszín (vagy natúr joghurt)
  • olívaolaj
  • 1 nagy fej vöröshagyma, felaprítva
  • 3 gerezd zúzott fokhagyma
  • 1 cm-nyi gyömbér lereszelve
  • 1 kiskanál garam masala (indiai fűszerkeverék)
  • 3 evőkanál sűrített paradicsom
  • 3 dlvíz
  • ételízesítő
Egy közepes méretű tálban a páchoz összekeverjük a citromlevet, a köményt, pirospaprikát és a tejszínt vagy joghurtot. Ebbe belekeverjük a húskockákat és állni hagyjuk. Én reggel bepácoltam és délután álltam neki elkészíteni.
Egy serpenyőben melegítsük fel az olajat és adjuk hozzá a hagymákat, a gyömbért és sózzuk meg. Közepes lángon kb 10 percig főzzük, pároljuk, sűrűn kavargatva, nehogy a hagyma leégjen.
Ezután adjuk hozzá az összes fűszert és a sűrített paradicsomot. Adjuk hozzá a pácolt csirkét. Várjuk meg, amíg a hús kifehéredik, majd öntsük fel a 3 dl vízzel és főzzük. Én majdnem két órán át főztem, nagyon alacsony hőfokon, lefedve. Egy nagyon sűrű, szaftos csoda lett a végeredmény!

2018. február 7., szerda

Grillzöldség szardella szósszal





Ez valami szenzációs vacsi volt!!! A szardellakrém íze egy az egyben olyan volt, mint gyermekkoromban a horvát halpástétomé. Elmondhatatlanul sok szardellát és halpástétomot ettünk apuval anno 😀 Felnőtt koromban valahogy háttérbe szorult, de most azt hiszem ismét sűrűn fog az asztalra kerülni valamilyen formában.
Ma mártogatóst készítettem, amibe én a grillzöldségeket, a többiek a sajtos pogit mártogatták.

Hozzávalók a szardellakrémhez:

  • 2 doboz szardella (dobozonként 6 db, a gerincét eltávolítva)
  • 4 tojás sárgája
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 kiskanál cukormentes mustár
  • fél citrom leve
  • 1 kiskanál eritrit
  •  0.5 dl olívaolaj
  • 2 evőkanál parmezán sajt
  • bors
Mindent beleteszünk egy turmixgépbe és alaposan összedolgozzuk. Ha nagyon száraz lenne, tegyünk hozzá még egy kis olajat.



Hozzávalók a grillzöldséghez:
  • 1 nyers cékla, megpucolva, felszeletelve
  • 1 kaliforniai paprika, felszeletelve
  • 3 nagy sárgarépa, megpucolva, hosszában kettévágva
  • 1 cukkini, héjastól félbe szeletelve
  • olívaolaj
  • bors


A sütőt melegítsük elő 200 fokra.
A zöldségeket egy tálba tesszük, meglocsoljuk olívaolajjal, sózzuk és borsozzuk, majd átkeverjük és egy papírral bélelt tepsire helyezzük úgy, hogy ne fedjék egymást.
Addig sütjük, amíg barnás nem lesz a szélük.

Vacsira hangolódva :)






2018. február 6., kedd

Reggeli frissítő ital





Amikor a gyerekeknek reggel készítettem a sulira az uzsonnát, akkor találtam rá a hűtőben néhány smoothie alapanyagra: kiwire, almára, citromra és rukkolára . Úgyhogy, amikor elmentek suliba, gyorsan összedobtam egy pohárnyi vitaminbombát:

  • 3 kiwiből
  • 1 almából, amit megpucoltam
  • 1 marék rukkolából
  • pár csepp citromból
  • 0,5 dl vízből
  • 1 evőkanál ertrittel.
Az egészet összeturmixoltam és már kész is volt ez a finomság. Banánt is adtam volna hozzá, mert úgy krémesebb lett volna az állaga, de majd legközelebb. Így is isteni volt!



2018. február 5., hétfő

Spenótos-sajtos csirkemell, paradicsommal





A hétvégéről megmaradt két darab pulykamell, amit a mai vacsihoz felhasználtam. Fördős Zé oldalán találtam a receptet, és ezek pont voltak itthon.

Hozzávalók:

  • 2 darab csirkemell filé (vagy amennyit akarunk sütni)
  • 3-4 paradicsom karika
  • 2 sajtszelet
  • spenótlevél (én spenótleveleket szoktam lefagyasztani, így most csak letörtem valamennyit belőle)
  • bors
A sütőt 180 fokra előmelegítjük.
A csirkemellet bevágjuk - mintha zsebet vágnánk rajta. Sózzuk-borsozzuk mindkét oldalát, majd a nyílásba behelyezzük a tölteléket és fogvájóval összefogjuk a csirkét, hogy a töltelék ne csússzon ki sütéskor.
Felforrósított olívaolajba tesszük a csirkéket és megsütjük minden oldalát, majd tepsibe tesszük, meglocsoljuk a maradék zsírral és 30 percig sütjük.
Saci most magában ette, de salátával biztosan még laktatóbb :)


Nagyon finom paleo lepénykenyér






A hétvégi reggeliknél nehéz nézni, ahogy mindenki valamilyen tésztafélét (pogácsát, kenyeret, pirítóst...) keneget pástétommal, így szombat kora reggel kipattantam az ágyból, hogy készítsek magamnak valami "kenhető" alapot! 😀😀😀 Nagyon finom, puha, ízletes lepények lettek! Azt hiszem 8 vagy 9 tenyérnyi nagyságú lepény lett ebből a mennyiségből!

Hozzávalók:

  • 40 gr útifűmaghéj
  • 3,6 dl víz
  • 1 kiskanál só
  • 2 kiskanál sütőpor
  • 100 gr szezámmagliszt
  • 20 gr mandula liszt
  • 3 púpos evőkanál kókuszzsír
  • 2 evőkanál chiamag

A sütőt 200 fokra előmelegítjük.
A vízben elkeverjük az útifűmaghéjat és kb. 10 percig állni hagyjuk, hogy zselés állagúvá váljon.
Amíg az útífűmaghéj duzzad a vízben, addig egy másik tálban keverjük össze az összes többi hozzávalót.
A 10 perc letelte után keverjük össze a kettőt és alaposan gyúrjuk át. Ezután formáljunk a tésztából 8-9 kis labdát (ha kisebbeket gyúrunk kisebb lesz a lepényke) és úgy helyezzük el őket a papírral bélelt tepsin, hogy bőven legyen mellettük hely, mert szétterülnek :)
25 percig sütöttem. 
Valami Isteni!!!


Gombás-húsos töltött kaliforniai paprika




Még mindig a GoodFood magazin hatása alatt vagyok :) A sushi, amit Gabesz készített nem annyira az én világom, így a megmaradt kaliforniai paprikából én ezt a töltött paprikát készítettem magamnak és Sacinak.

Hozzávalók:

  • 2 piros kaliforniai paprika, félbevágva, kicsumázva
  • 2 egész csirkemell filé, darálva vagy nagyon apróra vagdosva (nem volt kedvem összeszerelni a húsdarálót, így mi apróra kockáztuk)
  • 1 hagyma, apróra kockázva
  • 1 gerezd zúzott fokhagyma
  • őrölt kömény
  • 3-4 db gomba, szeletelve
  • 40 dkg darabolt paradicsom (eredetileg konzerv kellett volna, de csak friss paradicsom volt itthon, így azzal dolgoztunk)
  • 1 evőkanál sűrített paradicsom
  • oregáno
  • olívaolaj
  • 2 csomag mozzarella, felszeletelve
  • 1 evőkanál dió, apróra kockázva (ez eredetileg nincs benne a receptben)
A megtöltött paprikák

A sütőt melegítsük elő 170 fokra.
Olajozzuk meg és sózzuk a paprikákat és süssük 15 percig a sütőben.
Közben forrósítsunk fel 1 evőkanál olívaolajat, pirítsuk benne a húst néhány percig. Adjuk hozzá a paradicsomot és a paradicsom pürét is. Sózzuk és borsozzuk.
Egy másik serpenyőben forrósítsunk fel olajat és süssük meg a hagymákat, majd fűszerezzük köménnyel és borssal, majd adjuk hozzá a gombát és a diót és együtt pirítsuk, folyamatosan kevergetve.
Amikor mindkettőt jónak találjuk, keverjük össze és ezzel a keverékkel töltsük meg a paprikáinkat. Mozzarella szeletekkel borítsuk és addig süssük, amíg a sajt aranybarnára sül.


Sütés előtt


A mi sushink (nem paleo, de reform :))




Talán ez az első olyan recept a blogon, amely azért kerül fel, mert csak Trixi szereti :) Na jó, Gabesz is. De az tényleg ritka, hogy Trixinek tetszik egy étel és Saci pedig fanyalog rajta. A sushi az olyan, és én ebben egyetértek vele 😀 Minthogy házilag eddig még nem készítettünk sushit, így egy sushi-készítő szettet vettünk: egy dobozban minden hozzávaló benne van:  2 zacskó sushi rizs, 3 nori lap, szójaszósz, ecetes gyömbér, tekerő gyékény, pálcikák. Vettünk hozzá zöldséget és halat és kezdődött is a vasárnapi kreatívkodás. Sajnos a lépésekről nem készítettem fotókat, mert először gyártottuk és nagy felfordulás volt a konyhában (és az ebédlőben is)..., viszont az alábbi linken megtekinthető az összeállítás folyamata.
A mennyiség, ami a dobozban volt, 2 főre elegendő. Az Asia Center étterem részlegén találtunk egy üzletet, ahol a japán, thai, kínai és vietnámi konyha hozzávalóinak szinte teljes skáláját be lehet szerezni...



Hozzávalók:

  • 3 nori lap
  • 2 zacskó főtt nori rizs
  • fekete és fehér szezámmag
  • szójaszósz
  • fél sárgarépa, nagyon vékony csíkokra vagdosva
  • 1 darab uborka, nagyon vékony csíkokra vagdosva
  • ecetes gyömbér (tetszőeleges - mi kihagytuk)
  • 1 kisebb avokádó húsa, vékonyra felszeletelve
  • füstölt lazac, felcsíkozva (Auchanban vettük)
  • füstölt tonhal, felcsíkozva (Auchanban vettük)
  • fél piros kaliforniai aprika, vékonyra felcsíkozva
  • tálkában víz (hogy a ragacsos rizst le tudjuk mosni a kezünkről😀)
A kiterített gyékényre eloszlatjuk a rizs egy harmadát - nem volt egy gyors és könnyű feladat, mert a rizs nagyon ragadt :). A közepére helyezünk halat és zöldséget, majd a gyékény segítségével, nagyon szorosan feltekerjük a roládot. A szorosan feltekert sushit nagyon éles késsel félbevágjuk, majd a feleket még félbe. Kb. 2 cm széles egy rolád szelet. Tányérra lefektetve tálaljuk és szójaszószba mártogatva a legjobb fogyasztani - egy kis sós ízt ad neki és nem lesz olyan száraz sem.
Trixi és Gabesz alig várják, hogy újra készítsünk sushit. Én csak csendben asszisztálok :)



A séf :)

2018. február 3., szombat

Tökmagos karfiolsaláta







Ma először vettem  GoodFood nevű világkonyha magazint - tele van szebbnél szebb ételfotókkal, receptekkel, ötletekkel. Jónéhányat közülük szeretnék elkészíteni, természetesen reform és/vagy paleo változatban :)
Minthogy a tegnapi nagybevásárlás során éppen vettem karfiolt, meg is örültem az újságban talált receptnek - csupán annyiban tértem el a recepttől, hogy a lime helyett sima citromot használtam, mert csak az volt itthon.



Hozzávalók:

  • 1 egész karfiol - úgy a legfinomabb (nekem), ha egészen kicsi darabokra vagdossuk fel a karfiolt
  • olívaolaj
  • bors
Hozzávalók az öntethez:
  • két marék natúr tökmag
  • 30 gr vaj
  • 1 ek (zöld)citrom
  • 1 marék petrezselyem
A sütőt melegítsük elő 210 fokra.
Egy nagyobb méretű tepsibe tegyünk sütőpapírt, locsoljuk meg olívaolajjal, majd rendezzük szét rajta a karfioldarabokat és a karfiolt is locsoljuk meg olavíolajjal. Sózzuk és borsozzuk az egészet, majd tegyük be a sütőbe 20 percre, azután forgassuk át a karfiolt és további 20 percig süssük. 
Közben az öntethez a vajat olvasszuk meg és abban pirítsuk aranybarnára a tökmagot. Tegyük félre hűlni, majd adjuk hozzá a citrom levét is.
A karfiolt szedjük ki egy tányérra, majd az öntetet oszlassuk szét rajta és petrezselyemzölddel díszítsük.


2018. február 1., csütörtök

Citromos karob piskóta







Az előző Citromos piskóta alapján készült ez a recept, ugyanis az ízvilága és állaga is nagyon elnyerte a tetszésemet. Annyiban változtattam csupán, hogy a szezámmagliszt helyett őrölt karobot tettem.



Hozzávalók:
  • 3 púpos evőkanál zöldbanán liszt
  • 2 púpos evőkanál karob liszt
  • 2 púpos evőkanál kókuszreszelék (megőröltem)
  • 4 tojás
  • csipet só
  • 4 evőkanál eritrit
  • 105 gr puha vaj
  • 1 egész citrom reszelt héja
  • fél citrom leve
  • csapott kiskanál szódabikarbóna
  • 1 púpos evőkanál nyílgyökér liszt
  • 3 púpos evőkanál sűrű kókusztejszín
  • (a kókusztejszín híg leve, ha nem elég piskótás a massza állaga)
A sütőt melegítsük elő 180 fokra.
A tojásokat az eritrittel habosra keverjük, majd szép lassan minden hozzávalót beleteszünk.
26 cm-es szilikon formába öntöttem a tésztát és addig sütöttem, amíg a széle pirosodni nem kezdett. Az időt sajnos nem mértem.
Ezt a piskótát magában ettem, mert imádom a karob illatát is és az ízét is!