2013. április 16., kedd

Húsgolyók paradicsommártásban





Csak paradicsom és darált hús volt itthon, na és persze fűszerek - ebből kellett összehozni valamit, amit mindannyian szívesen megeszünk. Ez egyébként nem egy egyszerű dolog ilyen válogatós társaságban :):):)


Hozzávalók  húsgolyókhoz:


  • kb. 50 dkg darált pulykamell
  • 2 csapott kiskanál őrölt kömény
  • bors
Hozzávalók a mártáshoz:

  • 2 db. közepes méretű hagyma, felkockázva
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 kiskanál bazsalikom
  • fél kiskanál oregáno
  • 1 evőkanál fűszerpaprika
  • 4-5 paradicsom apróra kockázva
  • 1 -2 dl víz
  • 1 csapott evőkanál xilit
  • 2 evőkanál sűrített paradicsom
  • bors


A húsgolyó hozzávalóit alaposan összekeverjük, kis golyókat formálunk belőle, amiket bő olajban, serpenyőben barnás-pirosra sütünk. Amikor készek, kiszedjük őket egy külön tányérra.
A serpenyőben lévő maradék olajba beledobjuk a vöröshagymát - ha túl sok olaj marad, akkor öntsünk le belőle, nehogy túl olajos legyen a mártásunk. A hagymát üvegesre pároljuk, majd hozzáadjuk a bazsalikomot, oregánót és a fűszerpaprikát. együtt egy kicsit még pároljuk, folyamatos kevergetés mellett, majd hozzáadjuk a paradicsomot, sűrített paradicsomot, xilitet és a vizet. Alaposan elkeverjük az egészet, sózzuk, borsozzuk, majd a húsgolyókat is beletesszük a paradicsommártással teli serpenyőbe és együtt az egészet még 45 percig alacsony hőfokon pároljuk. Ha elfő a leve, adjunk hozzá még vizet, mert leéghet a mártásunk. Időnként kavargassuk meg.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése