2013. május 23., csütörtök

Igazi olasz paradicsommártás







Hozzávalók:


  • 5 darab közepes vagy nagy paradicsom, felkockázva
  • 5 darab vöröshagyma, felkockázva
  • 10 gerezd fokhagyma, ha lehet jó dundi, vagy 15-20 kicsi gerezd
  • 5 evőkanál sűrített paradicsom
  • Olívaolaj
  • 5 evőkanál kókusztejszín, vagy megszentségtelenítve a paleot, 8 evőkanál tejföl
  • 5 kiskanál xilit, vagy két evőkanál méz
  • Bors
  • Bazsalikom
 A vöröshagymát bő olívaolajon feltesszük dinsztelni. Amikor már majdnem üveges, hozzáadjuk az összenyomott fokhagymát és együtt még egy kicsit pároljuk. Ezen a ponton nekem már egy kicsit megkapta a vöröshagymát, kicsit piros is lett, úgyhogy sietni kell rádobni a paradicsomot. Ezt így együtt lefedve - időnként ellenőrizve, nehogy odakapja, addig pároljuk, amíg, a paradicsom megadja magát - elválik a héja a húsától és szétmállik. 
Ekkor hozzádjuk a sűrített paradicsomot és a xilitet vagy mézet, kinek mi van otthon, majd a sóval borssal és bazsalikommal ízesítjük. Én egy kiskanál szárított bazsalikomot tettem bele, ennyi éppen elég is volt - az én szájízemnek, de persze van aki intenzívebben szereti a fűszer ízét. 
Egyet rottyantunk rajta, majd belekanalazzuk a tejszínt vagy tejfölt, és alaposan összekeverjük. Én két evőkanál parmezánt is tettem bele, ettől még olaszosabb lett!!! 
Én paleo kenyérrel ettem, a család többi tagja igazi olaszosan - spagettivel :-) :-) :-)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése