2014. január 23., csütörtök

Meggyes pite




Ezt a sütit az aszaltszilvás piskóta receptje alapján készítettem, minimális változtatással. Esett az eső, hideg volt és kellett valami édeset enni... :) Csészével mértem a mennyiséget, mert még mérleget is lusta voltam használni :)

Hozzávalók:

  • 1 dl olvasztott vaj
  • 1.5 csésze olvasztott meggy, saját levével együtt
  • 4 tojás
  • 1 dl xilit
  • 2 dl őrölt kókuszreszelék
  • 1 evőkanál vanília esszencia

A kiindulóreceptnél még külön kevergettem a száraz hozzávalókat a nedvessel, most mindent (a meggyen kívül) belezúdítottam egy tálba, és alaposan összemixereltem, a végén hozzákevertem a meggyet, a levéből pedig annyit öntöttem bele, hogy enyhén folyós legyen a massza.Az egész tészta rózsaszínű lett a meggy levétől :) Kivajazott formába öntjük és 180 fokra felmelegített  sütőbe helyezzük. Villával ellenőrizzük a közepét, hogy átsült e. Nekem kb. 30 alatt sült meg. 
Érdemes megvárni, amíg kihűl, mert akkor már nem morzsálódik. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése