2014. július 27., vasárnap

Szezámmag lisztes piskóta




Anyuék ismét egy fincsi sütivel vártak haza. Ez valójában Anyu féle húsvéti diós álom receptje alapján készült, de mivel a dió nincs túl jó hatással az arcbőrömre :), így egy másik tésztafélével kísérletezett anyu, és meg kell mondjam, isteni lett! Ez is.

Hozzávalók:
  • 6 tojás
  • 6 evőkanál xilit
  • 6 evőkanál szezámmag liszt
  • 1 kiskanál sütőpor


A tojásokat különválasztjuk. A sárgáját habosra keverjük a xilittel, majd fokozatosan hozzáadagoljuk a lisztet. Ezután a tojásfehérjéket kemény habbá verjük, és óvatosan belekeverjük a másik masszába. Papírral bélelt tepsibe öntjük a tésztát és 170 fokra felmelegített sütőben megsütjük.

A krém az a fent említett receptben ugyan benne van, de ide másolom:

Hozzávalók a krémhez:
  • 4 tojás sárgája
  • 1 doboz (4 dl) kókusztejszín
  • 1 evőkanál vanília esszencia
  • 15 dkg xilit
  • 5 dkg vaj
  • 3 evőkanál őrölt zabpehely
  • Víz
Alacsony fokozaton lassan felforraljuk a kókusztejszínt a vaníliával. Közben kikeverjuk a 4 tojássárgáját a xilittel, amikor jó habossá válik, hozzákeverjük az őrölt zabpelyhet. Ehhez a tojásos egyveleghez hozzáadunk kb. 1 dl vizet és ezt fokozatosan adagoljuk az alacsony hőfokon főzött kókusztejszínhez. Amikor pudingszerűvé válik, akkor kikapcsoljuk a főzőlapot és a krémhez adjuk a vajat, ami kevergetés mellett szépen elolvad a krémben.

14 megjegyzés:

  1. Szia!

    Szeretném elkészíteni a sütit. Kérdés az, hogy zabpehely helyett pld. lenmagpelyhet használhatok?
    A másik hogy xilit helyett mézzel is lehetséges jól elkészíteni ezt a receptet?
    köszönöm.

    VálaszTörlés
  2. Nem tudom pehellyel milyen lehet, de szerintem az jobban megköti a folyadékot, ezért lehet hogy érdemes lenne egy picit állni hagyni, miután összekevertél mindent és ha kell adj hozzá egy pici vizet még vagy kókusztejszínt. A lényeg, hogy annyira legyen folyós, mint amilyen a hagyományos piskóta is lenni szokott. Mézzel szerintem ugyanúgy működik a dolog.
    Üdv.

    VálaszTörlés
  3. Ma kipróbálom és megírom milyen lett, hogyan sikerült. :-)
    Köszönöm szépen !

    VálaszTörlés
  4. Kedves Viola!
    Ez a süti valami isteni!!! Már nagyon sokszor megsütöttem és addig ettük és ettük míg el nem fogyott.
    Semmit nem változtattam a receptem, ez így van jól!
    Köszönöm szépen, sok sikert a további receptekhez!

    Üdv.Ági


    VálaszTörlés
  5. Kedves Viola!
    Ez a süti valami isteni!!! Már nagyon sokszor megsütöttem és addig ettük és ettük míg el nem fogyott.
    Semmit nem változtattam a receptem, ez így van jól!
    Köszönöm szépen, sok sikert a további receptekhez!

    Üdv.Ági


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ági! Annyira kedves tőled, hogy ezt megírtad!!! Ez anyukám receptje, ő találta ki, biztosan nagyon örül majd, amikor olvassa soraid! Köszi!!!

      Törlés
  6. Kedves Brigi!
    Még nem sütöttem meg azóta sajnos, viszont jövőhétre a kisfiam születésnapjára a torta mellé még valami nasi gyanánt megsütöm, ami késik az nem múlik..-)
    A kérdésem még az lenne hogy mekkora tepsit béleljek ki? Ebből tudom hogy hány adagot kell süssek.
    A zabpelyhet ha mandulaliszttel kiváltom az szerinted működni fog? Vagy helyett egy kis útifű mint zselésítő?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! A tepsi mérete 25*35 cm. Egy picit biztosan más íze lesz a mandulaliszttel, én 2.5 ek mandulalisztet és fél ek útifűmaghéjat tennék bele...

      Törlés
    2. Kedves Brigi!! Örülök hogy megtaláltam az oldalad. Fantasztikus receptek.Szezámos piskótát a lenmaglisztes sütit választottam erre a borongós vasárnapra. Köszönettel: Katalin.

      Törlés
  7. Szia Brigi,
    nem kell kipezsegtetni a sütőport?
    Köfi, Csilla Enikő

    VálaszTörlés
  8. A zabpehely semmiféle formában nem gluténmentes, márpedig a paleo étrend gluténmentes kell, hogy legyen. Ugye?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az igazság az, hogy, bár maga a zab nem tartalmaz glutént, a betakarítás, szállítás, feldolgozás és csomagolás során nehezen elkerülhető a keresztszennyeződés. Jó hír azonban, hogy kapható kifejezetten gluténmentes zabpehely, illetve zabliszt, mely bátran fogyasztható.

      Törlés
  9. Szia, tetszik a recept, de a paleo diétában nem használnak sem vajat, sem zabpelyhet, még akkor sem ha gluténmentes.

    VálaszTörlés