2012. december 18., kedd

Vaníliás kifli









Hozzávalók

3 db tojás
10 dkg vaj
4-5 kanál xilit
csipetnyi só
vanília esszencia
1 kiskanál fahéj
1/3 kiskanál gyömbér
1/3 kiskanál szerecsendió
35 dkg őrölt mandula
5 dkg őrölt kókusz
Elkészítés
A 3 egész tojást habosra kikeverjük a xilittel, fűszerekkel, rummal és csipetnyi sóval. Ebbe tesszük az őrölt mandulát és az őrölt kókuszt, valamint a puha vajat.
Kis gombócokat formálunk, majd görgetjük előre-hátra, kapunk egy kis hurkát s ebből csavarintjuk a kiflit. Kivajazott tepsibe helyezzük és 160 fokra előmelegített sütőbe helyezzük. Én akkor vettem ki, amikor már kezdett egy ici pici színt kapni. Korábban ki akartam venni, amikor még világos volt nagyon, de akkor a belseje nyers volt még. Amint kivettem a sütőböl, azonnal meghempergettem az őrölt xilitben és kész!!!
A lánykáink szerint jobb, mint a hagyományos!






4 megjegyzés:

  1. Kedves Brigitta!
    Készülök megsütni a vaníliás kiflit. Próbáltad meddig áll el? Vagy hogyan jobb? Lefedve dobozban vagy inkább kosárban levegőn érdemes tárolni.
    Köszönöm előre is a választ!

    VálaszTörlés
  2. Szia! Az az igazság, hogy nem maradt meg sokáig, mert ez nagyon bejött a lánykáimnak és két nap alatt eltüntették :)

    VálaszTörlés
  3. Köszi! Holnap elkészítem karácsonyra, majd beszámolok a tapasztalatokról.

    VálaszTörlés
  4. Szia Brigi,
    megsütöttem ma a kiflit és isteni lett :-) Kicsit módosítottam rajta: vaj helyett kókuszzsírt használtam felolvasztva, amitől persze jó nyúlós lett a tészta, amin még 20 perc mélyhűtős kezelés sem segített, ezért kénytelen voltam egy kevés rizslisztet adni hozzá, míg kezelhetővé nem vált. Az ízén szerencsére ez nem érződik, jó töményen mogyorós. Merthogy mandula helyett darált mogyorót találtam csak. A lényeg, hogy jól sikerült. Köszönöm a receptet :-)

    VálaszTörlés