2014. április 9., szerda

Diós körtekrémleves




A receptet az egyik hetilapban találtam, igaz, nem paleo változatban, így némi átalakítással készítettem el.

Hozzávalók:

  • 3 db körte
  • 1 doboz kókusztejszín (400 ml)
  • 3 evőkanál xilit
  • csipetnyi fahéj
  • 4-5 szem szegfűszeg
  • darált dió
A körtéket megmossuk, meghámozzuk és felkockázzuk, majd a kókusztejszínhez adjuk, amit együtt felteszünk főni. Annyi vizet adtam hozzá a kettő keverékéhez, ami épp, hogy ellepte. Ezután hozzáadtam a fahéjat, xilitet és szegfűszeget. Addig főztem csupán, amíg a körte meg nem puhult. Ekkor leturmixoltam, majd visszatettem és még egyet forraltam rajta.
Minthogy Gabesz szerint egy gyümölcsleves csak hidegen finom, egész éjszakára betettem a hűtőbe és ebédkor, tálaláskor megszórtam darált dióval.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése