2014. február 2., vasárnap

Bolognai mártás


A család Bolognai spagettit kért, amihez persze a spagetti tészta illik... Hát én csak reszelt sajtot és pirított paleo kenyeret ettem hozzá. De így is isteni volt az illata, az íze és a látványa is :):):)

Hozzávalók:


  • 2 vöröshagyma, felkockázva
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 40 dkg  darált hús (én pulykából készítettem)
  • olívaolaj
  • só, bors
  • kb. 5 dl paradicsomlé
  • 2 paradicsom, felkockázva
  • 1.5 dl vörösbor
  • 1 evőkanál pirospaprika
  • kakukkfű
  • bazsalikom
  • rozmaring
A vöröshagymát olívaolajon pirítjuk, amikor már majdnem üveges, hozzáadjuk a fokhagymát is, majd egy-két perc elteltével hozzáadjuk a darált húst is. A húscsomókat villával szétnyomkodjuk, fűszerezzük sóval és borssal, a pirospaprikát is beletesszük, valamint a vagdalt paradicsomot, paradicsomlevet és a bort is. A lényeg, hogy annyi folyadék legyen a húson, ami ellepi. Borítsuk le és főzzük, hogy a hús teljesen megpuhuljon. Én van, hogy 45 percig is főzöm, akkor leveszem a fedőt és ellenőrzöm a levét - ha nagyon elfőtt, pótolni kell vízzel, ha még bőven van, akkor hagyni kell rajta, úgyis elfő majd fedő nélkül. Fűszerezzük bazsalikommal, rozmaringgal és kaukkfűvel.
Fontos, hogy sűrű szaftos legyen. Gabi szerint, ha nem szószos - nem jó! :)




3 megjegyzés:

  1. Szia Brigi!

    Örömmel olvasom a receptjeidet ötletmerítés céljából. Nagyon jó kis receptek :) Én is paleózom már egy ideje és imádom a bolognait. Próbáltad már cukkini spagettivel? Szerintem isteni és iszonyú egyszerű. Próbáld ki egyszer. Üdv Ildikó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!!!
      Még nem próbáltam,de tervezem... Te hogyan készíted?

      Törlés
    2. Szia!
      Nagyon egyszerű :) Kisebb méretű cukkinit vékonyan meghámozol és a zöldségszeletelővel/tökgyaluval az egész cukkinit vékony, spagettiszerű csíkokra darabolod. A zöldségszeletelővel szép vékonyra lehet. Felteszel vizet főni és öntesz bele egy kis ecetet, kb. 2 evőkanál (azért kell, hogy ne essen szét és szép színe maradjon) és persze ízlés szerint só. Amikor felfőtt beletesszük a cukkinit és kb. 5 percig főzöm, majd leszűröm. Ezután ugyanúgy használom, mint a spagettit :) Remélem kipróbálod egyszer.
      Üdv
      Ildikó

      Törlés