2018. január 1., hétfő

Gombával töltött szűzpecsenye




A szilveszteri menünk része volt ez a töltött pecsenye. A Tasty-n találtam a receptet, azon belül is jocooks.com oldalon. Nagyon gyorsan elkészíthető, egyszerű recept, a végeredmény viszont szenzációs! Mi túrós csuszát ettünk hozzá pirított baconnel. Lehet, hogy nem ez illett hozzá a legjobban, de mindannyian vágytunk már a túrós csuszára, így összekötöttük a kellemest a hasznossal.

Hozzávalók:

  • 1 kg szűzpecsenye (két darabból), félbevágva, kiklopfolva
  • 30 dkg gomba, felszeletelve
  • bors
  • oregáno
  • őrölt rozmaring
  • 1 db vöröshagyma, apróra felkockázva
  • olaj
  • vaj
  • baconszeletek (legalább 12)
1. Melegítsük be a sütőt 200 fokra.
2. A felszeletelt hagymát olajon pirítuk meg, majd dobjuk rá a felszeletelt gombát is. Addig pirítsuk, amíg a gomba leve teljesen el nem fő. Fűszerezzük sóval, borssal, oregánóval és rozmaringgal.
3. A baconszeleteket szorosan egymás mellé lefektetjük. Rátesszük a két kiklopfolt húsdarabot úgy, hogy lefedjük vele a bacon alapot.
4. A szűzpecsenye közepére egyengetjük a gombamártásunkat, majd roládként feltekerjük az egészet. Mi hosszú hurkapálcákkal átszúrtuk a roládot, hogy amikor a kivajazott tepsibe áttesszük, ne hulljon szét a töltelékes hús. A tepsibehelyezés után a pálcákat ki is vettük.
5.A rolád tetejére teszünk 2-3 darab vajat.
6. Kb. 45 percig sütöttük - tulajdonképpen addig, amíg a bacon meg nem pirult.

Az eredeti recept szerint a sütőből való kivétel után a roládot be kell tekerni fóliába és 15 percig állni hagyni... Mi nem tudtunk addig várni :) Azonnal szeleteltük :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése