2013. január 25., péntek

Lenmagos paleo kenyér




Hozzávalók:

  • 2/3 pohár őrölt lenmag
  • 1/3 pohár őrölt mandula
  • 1 1/2 kiskanál sütőpor
  • bors
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 2 tojás
  • víz 
A száraz hozzávalókat alaposan összekeverjük, egy másikban pedig felverjük a tojást. Ezután mindent összeöntünk és újra átkeverünk. Annyi vizet adunk hozzá, hogy a tészta épp hogy folyós legyen, hogy át tudjuk önteni a tepsibe.  
Én kivajazott őzgerinc formába öntöttem a tésztát, majd a 170 fokra felmelegített sütőbe tettem be. Minthogy első paleo kenyerünk, elfelejtettem megfigyelni mennyi ideig sütöttem, de az biztos, hogy villával ellenőrizgettem az állagát, s akkor vettem ki, amikor könnyen belement a tésztába a villa, és nem volt ragacsos a tésztától. 

Sacikám nem találta elég sósnak, így készítettünk hozzá fokhagymás vajat, amihez egy jóóóó fél pohár vajat felolvasztottunk, tettünk bele két húsos fokhagymagerezdet és megsóztuk - ezúttal Saci ellenőrizte, elég sós e a vaj, nehogy úgy járjunk, mint magával a kenyérrel. Ezt az egyveleget locsolgatta rá mindegyik szeletre.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése