2013. január 29., kedd

Datolyás süti



Hűűű, ez eszméletlenül jó lett. Elvileg a gyerekeknek készítettem iskolai uzsinak, de valahogy egyre csak rájárok a tálra... :)

Hozzávalók:

  • 1 1/3 pohár magozott datolya, 30 percre vízbe áztatva
  • 1/3 pohár kókuszolaj vagy vaj (én kókuszolajjal készítettem) - semmiképpen se legyen több
  • 2 tojás
  • 1 evőkanál méz - ebből se tegyünk többet, mint a megadott mennyiség
  • 2/3 pohár őrölt mandula
  • 1 kiskanál szódabikarbóna
  • 1/2 kiskanál sütőpor
  • csipetnyi só
  • 1 kiskanál gyömbér
  • 1 kiskanál mézeskalács fűszer (ha nincs, tegyél bele fahéjat, ánizst, szegfűszeget, kardamom magot)

A sütőt 170 fokra melegítjük és a tepsit sütőpapírral kibéleljük. 
Összekeverjük a száraz hozzávalókat. A turmixba pedig beletesszük a tojást, a kókuszolajat és a mézet és alaposan összeturmixoljuk. Ezt a keveréket hozzáöntjük a szárazhoz és jól összedolgozzuk. 
Első tepsinél evőkanállal adagoltam a tésztát, háááát lettek belőle elefántfülek, és majdnem összesültek, így a másik két tepsibe már kiskanállal dolgoztam és így lettek normál méretűek a sütik. 
8-10 percig kell sütni, elég jól besötétül, pedig nyersen meglehetősen világos színű volt a tészta. Miután kivesszük a sütit, hagyjuk kihűlni, mert melegen még nagyon könnyen szétmegy a süti, amikor kihűl, akkor viszont már összeáll és lehet kézzel is pakolgatni. 





12 megjegyzés:

  1. Szia Brigi, szerinted méz nélkül is jó lenne ez a süti? Üdv Zsuzsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Szerintem igen, mert a datolya elég édes :) Üdv., Brigi

      Törlés
  2. ez isteni!törökmogyoróm volt itthon...hát, mintha nutellás sütit ennék!ez a best!gyors, egyszerű, isteni!!!!!

    VálaszTörlés
  3. De édes vagy! Köszi, hogy megosztottad!

    VálaszTörlés
  4. Húúú, ez zseniális! Első tepsi tálalva, de már megfogyva :) Második adaghoz adtam egy kis apróra vágott diót és egy kis citromlevet. Kíváncsian várom, még 7 perc ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök!!! Milyen lett a diós-citromos változat?

      Törlés
  5. Most szeretnék hozzáfogni, de a receptből nem világos számomra, hogy a magozott datolyát fel kell aprítani vagy egészben kell a tésztába tenni. Nem akarom az elsőt elrontani. Utána megírom az eredményt! Nagyon jól néz ki, kamaszaim követelik, hogy ez legyen ma a desszert.:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A turmixba tettem a nedves hozzávalókkal :) valóban nem derül ki a szövegbôl!!! :):):)

      Törlés
  6. Szia! hány dl a bögre? köszi Ildi

    VálaszTörlés